Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Orbán a taktikus... (?)

 

(...ki- nevére csendül

a lágyszívű visszhang?

...boldog leszek-e örökké

ha megtarthatom utaidat?)

 

...”a keresztényi lét a napi politikán felülemelkedő kategória, ám olyan évezredes zsinórmérték, amelyhez döntéshozó, véleményformáló vagy választópolgár egyaránt igazodhat, amennyiben úgy dönt, hogy ezt az utat választja.” Nem kötelező, de hivatkozni erre az értékválasztásra, majd képmutatóan mást cselekedni, bort inni és vizet prédikálni, több mint hiba. Közös felelősségünk a cselekvő és pozitív aktivitás! Az elméletek, könyvtárak, templomok világába visszavonult keresztényiség nem az, ami Krisztusnak tetsző lenne. És nem az, amitől a világ szekere előre fog mozdulni. Ám az Orbán-féle keresztényi villogástól sem!

Ostobán összemosta liliputi vezérségüket az érdekkel- a napi politikával, saját álomlépteivel és habitusuktól vezérelt kényszerképzetekkel. Hazudnak ebben is... pénzért mindent... jó keresztényként egy kevés baksisért eladták hitüket is, immár az arc, a janusi mellett júdási is!

A megosztottság, a bezárkózás, a befelé fordulás erői ismét munkálkodnak. Félelmet és gyűlöletet gerjesztenek, kihasználva a gyengeségeket, a lemaradásokat, a tévedéseket és a hibákat"

mondta Francois Hollande a douaumont-i katonai temetőben. Ez már az orbáni EU-s soros-elnökség után látszott, hogy valami pálfordulás történik itt. Ugyan a népnél a befelé-fordulás már erősen jelen van, a Vezér hazugság-harcaival üti- vágja az EU-t Valóban félelmet gerjeszt és gyűlöletpolitikát már a napi politikájába is becsempészte... nincsenek is más szavak csak a megosztás szavai és a hazugságoké.

Feladatunk Verdun vérrel áztatott földjébe van írva: szeressük a hazánkat, de óvjuk meg közös házunkat, Európát, amely nélkül a történelem viharainak lennénk kiszolgáltatva!"

folytatta magasröptű beszédét a francia elnök.

 

Hollande szerint Franciaországnak és Németországnak "kiemelt felelőssége van" egy olyan európai projekt megvalósításában, amely nagyobb védelmet és biztonságot nyújt az itt élő népek számára, a szövetségi rendszer kereteiben megvédi a kontinenst, véget vet a határain zajló konfliktusoknak, harcol a terrorizmus és a fanatizmus ellen és befogadja a tragédiák és mészárlások elől menekülő embereket, akik menedéket keresnek".

A menekülők és rászoruló családokat, gyerekeiket is nézni illene, nemcsak a pénzt, az üzletet...

Jaj be keresztényi, hogy pénzért árulja Orbán a szeretetet... (!) A kvóta- számban elenyésző, ennek több-tízszeresét pénzre váltva importálja Orbán ide, kicsiny hazánkba a migránst! Igen, ő maga, a terrorizmusnak nyit, ilyenformán zöld utat! Furcsa, igaz?

...már semmi nem számít, moralitásnak helye nincs... jön a népszavazás... majd a kilépés, az ország kifosztása már úgyis folyamat, a korrupció legalizálva csak kiút-keresés nem lesz... továbbra sem! A népnek jobbulása, már nem adatik meg...

Csinálják, amiről azt gondolják, hogy a hatalom megtartásához, a nép beetetéséhez tenni kell. A másik a totális őrület, hogy a felcsúti kisvasútról kurjongatva már maguk is elhiszik, amit mondanak. Ilyetén lett egy gátlástalan, a hatalomért bármit megtevő, a maga vélt igazába és privát valóságába belefulladó, mégis még- sokáig maradó kormányzati erő, így fölibénk borulva... sajnos.

 

...ritmusra kormozódom

ahogy szívre reccsen a lét

felrúg

és temet

...a lüktető vér

bennem

minden felejtéssel...

ok rá ezer

s lenne még több

itt

a szemek előtt

mert föld és ég

határtalan világa szálanként

rétegződik

minden mozdulaton

...az időről mesél rég – (szőke)

 

2016. 06. 31.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 108
Tegnapi: 178
Heti: 286
Havi: 5 261
Össz.: 866 096

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán a taktikus...
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »