Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

Választunk?

 

A „pankrátor” már új rendet teremt…

Drótra-rángók szavára vont az alkalom-,

Az élvezet éktelen el-szemérmetlenedett.

Perceim formálja „számos mítoszom” (!)

 

...mindegy már kit bántok meg... az eredmény maximum, hogy a FIDESZNÉL A KÉTHARMAD VESZETT. Nagy eredmény lehet ez is, merthogy nyerés esélye soha nem lesz meg - és így...

Gyenge az ellenzék, egymást kezdik ki. Széthúznak és nem összetartanak... a szociokulturális környezet feltételei között tovább differenciálódnak, a realisztikus mérlegelésnél a különböző dimenziók integrálását nem az egyenlőségük adja, egyensúly helyreállításában a stabilitás szenved a potenciális lehetőségek különböző oldalain, miként mind egy más-szintre-hozás eredményeként látja a lehetőséget.

Látom, hogy senki nem tudja (vagy csak kevés), mit tegyen - vakként elkötelezettséget kijelenteni, híven kitartani, körülményeket nem figyelembe venni… stb. nem lehet. Aki így tesz, hogy érzésein keresztül a megtapasztalást nem viszi bele, mikor döntenie kell - az ezzel bele is törődik a bukásba…

Miniszterelnök jelöltjeink a saját családtagjaikat sem győzték még meg – családi gyökerekkel mennek ellent, pedig a társadalomnak szüksége van olyan emberekre, akik a saját területükön kiválóak és fejlődőképesek...

Fidesz-számtan nélkül is (mert ők már a tankönyveket is meghamisítják a hatalomért és a matek egyszerű alapműveleteit sem művelik a tanult módon) és a statisztikáktól is - viszolyogva láthatom, hogy összegezve is csak a keserűséget és a reménytelenséget kapom!

Nem győzhetünk!

Nem és nem – add össze a számokat mindkét oldalon és rájöhetsz, hogy szavazni azért mész, egy: hogy a Fidesz győzzön, kettő: hogy a hazugságokra (mert az ígéret mindig is az volt, a gyakorlat meg megint más) add a szavazatodat… ezért kár az „indulatért”!

Így nem mehetek a fülkébe…

Mert akkor elfogadom, hogy a nép háta mögé bújva végig vigyen megint egy csalássorozatot! Ha racionalista lény vagyok, az emberi dolgok megítélésében nem ismerhetek erkölcsi megalkuvást, etikai normáit elfogadni nem tudom – a miértre jöhetne egy kétoldalas felsorolás (ezt nem teszem most) – de a törvények nyomasztó súlyaival kell mérlegelnem az emberi együttélésből és az együtt-élő emberekre legkedvezőbb törvényeket s mindent, amit erkölcsi szabálynak ismerhetek fel, ahhoz mindenki méltóságteljesen ragaszkodik is… de inkább nem moralizálok!

Ébredjünk fel! – mert utána már késő lesz sírni!

Az „orbánizmus” lehetne „ehető” is akár, ha nem volna az a sok senki (aki Fidesz-közelinek vallja magát- csakhogy nekik is jusson valami) és mi a „megbecsült-kétkeziek” cselédsorsban szolgai módon nem segítenénk őket érvényesülni!

Lássuk be, a lovat mi adtuk alájuk!

Káosz és baj és bűn tovább, a józan-ész nélkül és „kezelt” (kistafírozott) személyein át… van itt már minden – már azt sem tudni, ki- kivel van! Így is és másként is azok ellen harcolnak, akik felé tartják a markukat, mint az EU és kohéziós pénzeik stb.!

 

Szőke Emil:

vadult-szívvel

 

lovagként lovagol

a hatalom

minthogy nemzetem az igavonó-

lovak közül való - barom

immár örökül bitorolható

így mondv tajtékos a most

miként múltjában keresendő az ok

mint „hogy nénikéden

hős Rosinantén egy lovag lovagolt

Don Quijote néven” –

 

u.i.: A magas pozíció adta lehetőségét Orbán nagyszerűen kihasználja,

másként odakünn és másként idehaza – ám tipikus helyzetekben és bizonyos tekintetben meg- megcsillantja értelmét… ráérez a táncra, méghozzá olyan jellemvonásokkal, amelyekkel a szorosan vett értelmiségieknek nem kell okvetlenül rendelkezniük (!) Intelligencia fokát nem taglalnám…mégis a „csavaros” észjárása képes arra, hogy áttörje a tartós, általánosan elismert gondolkodási sablonok rendszerét (gondolom, hogy ebbe jócskán segítik a szellemi-honvédők is), s hogy a társadalom és saját maga tapasztalati elemeiből új, bonyolult és „érdekes” – érdekből gyúrt (értékesről nem beszélnék még, hiszen egyik nap így, a másikon meg úgy lesz igaz vagy hamis) rendszert alkosson!

 

2018. 04. 03.

 ---------------------------------------------------------------------

„Jobbik” is szarban...

 

Ebből már váltópárt nem lesz!

Mirkóczki Ádám nyilatkozata miszerint egyértelmű hazugság volt a Jobbik nemzeti radikalizmusa, minden amit csak mondtak, állítottak ezen a téren, most felháborodást keltett!

A megzavarodott vezetők úgy próbálnak védekezni és előremenekülni, hogy egymást szólítják fel a lemondásra, írásban és szóban is. Teljes a bizalmatlanság, attól rettegnek az elnökség tagjai, hogy be vannak poloskázva az ülések, hogy Vona testőrsége lehallgatóberendezéseket helyezett el a teremben.”

Pitiáner politikusok! Mind azok! Toroczkai, Morvai és még néhányon csak bajkeverők – már a Fidesznek játszanak...

-------

Bálint Magyar

Budapest ·

"Magyarországon körülbelül 2 ezer fizetett ember dolgozik azért, hogy a választási kampányban megbuktassák a kormányt, és egy bevándorláspárti, Soros György által is elfogadható kabinetet hozzanak létre...Pontosan tudjuk, névre szólóan is tudjuk, hogy nagyjából kicsodák hogyan és miképpen dolgoznak Magyarország bevándorlóországgá alakítása érdekében" – adta elő.Mi, a petíciót aláírók, megkönnyítve a titkosszolgálatok munkáját, névvel vállaljuk, hogy célunk a kormány megbuktatása -de ehhez nincs szükségünk külső támogatásra, viszont józan ésszel értelmezhetetlennek tartjuk a "bevándorlóországgá alakítást".

Többen vagyunk kétezernél!

Magyarországon körülbelül 2 ezer fizetett ember dolgozik azért, hogy a választási kampányban megbuktassák a kormányt, és egy bevándorláspárti, Soros György által is elfogadható kabinetet hozzanak létre.

"Határozhatunk az európai Magyarország mellett vagy ellen.

A szabadság reménye mellett vagy a szabadság megsemmisítői mellett. A nagyobb egyenlőség álma és gyakorlata mellett vagy az ellen. A testvériség, a szolidaritás mellett vagy ellen. A köz ügye és a tiszta kezű kormányzás vagy a kiválasztottak, a családtagok korrupt világa mellett. Választhatunk az emelt fő vagy a szégyen között. A teszünk végre valamit vagy a mindenbe belenyugszunk között. A merés és a félelem között. A demokrácia és a diktatúra között. A régi és az új között. Az elég volt kimondása és a hallgatás megfutamodása között. Vagy a rendszernek lesz vége, vagy nekünk.

Vagy Orbán Viktor tűnik el, vagy Magyarország süllyed el.

Orbánnak mennie kell" Lengyel László

------------

Fideszes köpönyegforgatók élik fel a hazát!

Ha a baloldal egy kicsit is erősödött volna, akkor most a miniszterelnök úr jámbor filantrópként védelmezné a menekültek jogait, és kikelne a határokat lezáró, embertelen kormányok ellen.

Nálunk a törésvonal nem a jobb- és a baloldali emberek között húzódik, hanem, az ájtatos, múltba néző árvalányhajasok, a hátrafelé nyilazó, nyereg alatt puhított hősök, és a mában- jövőben gondolkodó emberek között, mindkét csapatban játszanak jobb- és baloldaliak, valamint olyanok is – egyáltalán nem kizárt, hogy ők vannak többen -, akik egyik oldalhoz sem sorolják magukat.

...s e kétfelé szakított ország egyik felén azok élnek, akik kedvelik a diktatúrát, főként annak puha formáját, azt, amelyik megsimogatja a fejünket, ha jók vagyunk, és csak kicsi kokit ad, ha rosszak, és e diktatúrát üzemeltető bácsi mindig tudja mindenkiről, hogy az illető jó-e vagy rossz, hisz apánk helyett apánk...

Magyarország azonban mindeközben kegyetlenül megbukott.

Egy szegény, kiszolgáltatott, leszakadó, balkáni országgá vált, kezelhetetlen szociális és társadalmi problémákkal. Van egy rendkívül drága miniszterelnökünk, egy hadseregnyi államtitkárral, aki a korrupciós ranglistán egyre jobban teljesít. Ha valaki azt mondja, hogy mindez aljas hazugság, az csak ámítja magát. És Orbánnak minden joga megvan, adva van, hogy tegyen, tehessen, amit csak akar (!) - sőt a milliárdokba kerülő kormánypropaganda meg is erősíti őt ebben a szent hitében.

Számukra azonban a „dögöljenek meg a liberálisok, a baloldaliak és a hitetlen kutyák” elegendő ahhoz, hogy kellemesen érezzék magukat a komfortzónájukon belül. Az, hogy nagyrészt együtt élünk, együtt halunk, nem nagyon érdekli őket.

Az ellenzéknél az se verte ki a biztosítékot a megfellebbezhetetlen igazságosság oldalán, hogy Kósa Lajos mind a mai napig nem tudta megszerezni a diplomáját, és még a saját gondolatai között sem képes eligazodni. Mihez kezd akkor majd másokéval?

 

Szőke Emil:

merthogy

 

már nem arról van szó

hogy kegyért kegyet adj:

hogy a nagyszerű

Sátánt reméljem magaménak

megtalálni a siralmas bűnök” tengerében -

...s nem is a napkeletű

angyalt kerestem - Rafaelt -

rá sem találtam...

s még az sem vártam

hogy Ádám-rangú lényeket lelek

a szürke nyüzsgésben” - csak e létben

hittem

...merthogy ”birhatatlan-sok volt a fény”

mert az idő is hamisan

a történésekben

melyekkel a múlt itt s így nekünk

örök-emlék már nem lehet! -

Kezem üres kezed üres mi lesz velünk? –

 

Elég a parádézó Semjénből, az okoskodó Harrachból, az egyre cinikusabbá váló Rétváriból, de elég a Rogán, Lázár, Kósa félékből is, a hazugságokból így!

Orbán politikai karrierjének egyetlen egy folyamatos kerékvágása volt eddig (a nyilvánvaló hatalomimádaton túl), ez pedig a radikalizmus — amely azoknak a sajátja, akik a politikai eszméket kizárólag a politikai hasznuk tükrében szemlélik.

2018. 03. 31.

-----------------------------------------------------------------------------

Igazság (?!)

 

Ha nincs igazad ne erősködj!

Ha igazad van mért erősködsz?

 

Na- tehát – nem akarunk összefogni – átszavazunk majd? Találgatások vannak... győzelem esélye meg elszáll. De fel vagyok dobva (!) Még egy ilyen beteg társadalmat keveset találni a világban. Megtagadjuk már európaiságunkat is... az eszmék forrnak, az ész fogyatkozik... pedig – mint látjuk – az értelem és az erkölcs megbonthatatlan szövetségét hirdeti minden párt itt.

Folytatásban maradhat a Fidesz - ez az aljas, nyomorító hatalom... élén a kupeccel, aki „védi” népét, miközben nyomorba dönti.

Gyurcsány, már vizionálja a káoszt:

Utcai zavargások lehetnek, ha a Fidesz veszít” - üzenete az orbáni elégtétellel szemben: „Nem revánsot kell venni, hanem normális életet teremteni” ! Hát ennyi.

A volt miniszterelnök szerint a választás nem lesz szabad és tisztességes, ezért azt követelte a választási szervektől, őrizzék meg a voksolás összes dokumentumát, beleértve az ajánlóíveket is, hogy bebizonyíthassák: a Fidesz áll a választást tisztességtelenül befolyásoló kamupártok mögött.”

Koalíciós kormányzást jelentett be Karácsony Gergely!

Van tehát szövetség, van tehát program, van árnyékkormány, van felkészült szakmai csapat, és van nyitottság arra, hogy ezt a programot a következő Országgyűlésben a demokratikus ellenzéki pártokkal közösen meg tudjuk valósítani” – mondta Karácsony.

...és a Fidesz-KDNP!

Szól e „támadás” már mindennek, ami a Fidesz által bennünket érint és érinthet… az egész mai, állami, egyházi, társadalmi, gazdasági rendet támadhatja és joggal – az emberek leigázásán, a tömegek nyomorán, a kis-tulajdonosok tönkretételén át folyamat - mert munkájuk (nem áldásos voltával) az egész mai életet teljesen átható erőszakon és képmutatáson alapul…

A földöntúli jobb életbe vetett hitén Istent emel a most… a szorongatott néptömegekre rakva ránehezedik a nyomortól, munkanélküliségtől, elnyomástól amúgyis elgyengült népre- ez a kormány! A vallás, a nép ópiuma. Légy alázatos, türelmes és a mennyei jutalom a tiéd lesz! Ostobán és bugyután közreadva, hogy higgy a csodákba, az ördögbe is akár és nélkülözz: remény a halál után! Magánügyből így lett közügy…

Az ellenzék szempontjából a baj kétségtelenül nagy.

A baloldali szavazók azt látják, hogy az általuk támogatott pártok nem jutottak közelebb a megegyezéshez. Az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje visszalépett, új jelöltjüket, Karácsony Gergelyt pedig csak az őt delegáló Párbeszéd támogatja. Jelen állás szerint a választáson egymással is versengeni fog az MSZP–Párbeszéd, az Együtt és a DK, azt pedig még mindig nem tudjuk, lesznek-e közös (koordinált) jelöltjeik az egyéni választókerületekben, és hogy kik lesznek ezek a jelöltek. Akik kimaradtak az összefogás-játékból, jól láthatóan szervesebben tudtak építkezni, de az LMP és a Momentum részben ugyanazokra a szavazókra hajt, akikre a baloldali pártok.

A Jobbik pedig egy stratégiailag indokolt, de meglehetősen kényes fordulat kellős közepén jár, miközben nem tudni, hogy a politikai versenyt nyíltan torzító állami számvevőszéki döntés miként befolyásolja majd a kampányukat.

Ma már kevesen fogadnának arra, hogy a pártlistán nem a Fidesz végez az első helyen, és ha emellé még az egyéni választókerületek túlnyomó többségét is sikerül elvinniük, akkor a 2014-eshez hasonló nagyságrendű, elsöprő győzelmet arathatnak.

Teljes ellenzéki összefogásra jól láthatóan semmi esély,

egyedül a választókerületi koordináció segíthetne (jelöltek kölcsönös visszaléptetése egymás javára). Azonban ez sem olyan egyszerű mutatvány, mivel a pártok törzsbázisának egy része nem nyitott más pártok felé.

Hiába vannak a baloldalnak, a Jobbiknak vagy az LMP-nek olyan szavazói, akik akár a nyílt összefogást is támogatnák, ha közben mások az egyszerű koordinációt is egyfajta árulásként élnék meg, és elfordulnának az adott párttól.

Az ÁSZ-bortány és a Jobbik iránt megnyilvánuló – többnyire kényszerjellegű – szolidaritás árnyalhatja ugyan ezt a képet, de jelenleg az a legvalószínűbb, hogy 106 választókerületre kiterjedő ellenzéki koordináció nem lesz, legfeljebb eseti visszalép(tet)ések egyes kulcsfontosságú körzetekben.

De akkor mégis ki tehet ez ellen? És mit tehet?

Mi, választók tehetünk.

A Viszlát Kétharmad Mozgalom következetesen azt képviseli, hogy ebben a helyzetben a taktikai szavazás az egyetlen megoldás. A Fidesznek 2014-ben azért lett kétharmada, mert az egyéni választókerületekben, ahonnan a parlamenti mandátumok több mint fele érkezik, az ellenzéki voksok több jelölt között oszlottak meg. Így a kormánypárti jelöltek csekély többséggel is elvihettek egy-egy körzetet, és végül a 106 helyből 96-ot nyert meg a Fidesz. Ahhoz, hogy 2018-ban ne ez történjen, az ellenzéki szavazatoknak egy jelöltre kellene menniük. S ha a pártok ezt nem oldják meg koordinált jelöltállítással, akkor a szavazóknak kell megoldaniuk. Ezt a megoldást nevezik taktikai szavazásnak, amikor a választók egy nagyobb cél érdekében taktikusan adják le a szavazatukat.

Jelen esetben ez a cél a Fidesz túlhatalmának korlátozása, a taktika pedig az, hogy pártállástól függetlenül az erősebb, esélyesebb ellenzéki jelöltre szavazzunk a saját körzetünkben.

------------

A kétharmad megakadályozása egyáltalán nem tűnik csekély eredménynek

egyre nyilvánvalóbb, hogy a Fidesz minden eszközt megragad a politikai verseny korlátozása érdekében. Ha ismét kétharmadot szerez, akkor ehhez tényleg minden eszköze meglesz, és akkor Magyarország nem „migránsmentes övezet” lesz, hanem ellenzékmentes övezet. Az újabb kétharmad megakadályozása ezért minden nem kormánypárti választó elemi érdeke. És hogy miként lehetne az alkotmányozó többség mellett a Fidesz egyszerű többségét is megakadályozni? Erre sem látunk egyelőre más utat, mint a taktikai szavazást.

Minden a nagyságrenden múlik:

tíz-tizenöt körzet elvesztésével a Fidesz elveszítheti a kétharmadot, negyven-ötven körzet elvesztésével pedig az egyszerű többséget is. Azt általunk javasolt politikai minimálprogramnak ez lehet a maximális eredménye. Ha valaki tud jobbat, szóljon. Addig is kitartunk a taktikai szavazás népszerűsítése mellett. (forrás: Viszlátkétharmad)

-------------

Néhány olvasói vélemény:

„Jobboldali világlátású, konzervatív vagyok, aki a Fideszre fog szavazni. Rájuk fogok szavazni a trafikmutyi, a közpénzmutyi,stb. ellenére is, amiknek teljes mértékben tudatában vagyok.

Azért fogok rájuk szavazni, mert jelenleg ők a legjobbak, ami a piacon kapható.

Kell ide az erős vezető, aki nem fekszik le az EU vezetésének. Olyan vezető, aki kiáll és azt mondja, hogy mindenki fog egy téglát és falat építünk, hogy távol tartsuk a veszélyt, nem pedig holmi javaslatokat küld több évvel későbbi megtárgyalás céljából valami távoli parlament elé olyanoknak, akik luxuskörülmények közül nyomják a komcsi rizsát. Szóval azt kell mondjam, hogy a mostani időkben egy retkes Orbánra van szükségünk és nagy szerencsénk, hogy van is egy kéznél. Mindazonáltal elismétlem, hogy nem vagyok vak és látom, hogy mi folyik a háttérben, hogyan vannak ellehetetlenítve egyes piacok, hogy helyzetbe hozzanak saját érdekeltségeket. Látom, hogy az ÁSZ politikai céllal lehetetleníti el a legfőbb ellenzéki pártot, amelyet szívből rühellek és amelyre még Gyurcsánynál is kevésbé szavaznék, de mégis utaltam a számlájukra 10e forintot, mert akarom, hogy elinduljanak, megmérettessenek, vitára kényszerítsék a többi pártot.

Mellesleg van az ellenzéknek egy jokere, amiről nem hajlandó tudomást venni, mert talán kényelmetlen számukra a személyes: Schiffer András.

Nem feltétlen értek vele egyet, de az az ember mértéket tart és sokkal több van benne, mint egy piszkosul elvtelen "minden mindegy, csak pusztuljon a Fidesz"-féle kollaboráció. Neki vannak valódi gondolatai és képes valódi kritikát megfogalmazni. Sokkal, de sokkal nemesebb ellenfél lenne, mint Kiskarácsony vagy Fletó.”

--------------

„A Fidesztől és Viktortól undorítóbb faszokat még talán nem is látott az ország, pedig volt itt sok minden az elmúlt nyolcvanévben. Persze ezzel Lőrinc, néhány száz csókos, meg a hülyék (az emberek kb. fele) nem feltétlenül értenének egyet. Józan eszű embereknek már rég eljátszották a bizalmát, pártszimpátiától függetlenül. Én 2010-ben még próbáltam bízni bennük, de gyorsan kiderült, hogy nem lehet.

Utána meg úgy gondoltam, hogy 40 év Fidesz jöhet. Lehet, hogy sajnos igazam lesz.

Egyetlen örömöm lenne abban, még pedig az, hogy azt a főfasz már biztosan nem fogja megélni. Majd uralkodhat helyette mondjuk a Ráhel, bahreinezésben is van már tapasztalata...”

----------------

„...kapásból tudnék mondani a jelenlegi Jobbikból olyat, akivel nem értek egyet, de van köztük olyan, akivel igen. És ez így kerek. Ha minden tagjuk és szimpatizánsuk náci lenne, akkor már nagy bajban lennénk.

Bár..:D”

-----------------

„Itt sokan előadják, hogy szerintük miért lenne jó/nem lenne jó a kormányváltás, miközben a Viszlátkétharmad per definitonem NEM AKAR kormányváltást. Az igaz, hogy sok kormányváltást akaró ember az ellenzék töketlenségét látva utolsó szalmaszálnak látja a Viszlátkétharmadot, belevetíti a vágyait és emiatt hajlandó aktívan részt venni benne. De az ő kétségbeesett álmodozásuk nem teszi a Viszlátkétharmadot a kormányváltás hívévé, sőt, ahogy láttam, ez inkább félreviszi a dolgokat, és így nem érdemes a ma minimális valószínűségűnek tűnő esetleges kormányváltás negatív következményeit sem felhánytorgatni a Viszlátkétharmaddal szemben.”

----------------

„Az ellenzéki pártok szavazóinak kemény magját nyilvánvalóan nem lehet meggyőzni semmiről, amivel a pártelnök nem ért egyet, a többieknél azonban lehet próbálkozni. Ha például egy nem fanatikus MSZP-szimpatizáns vagy és nem szereted Orbánt, akkor elgondolkozhatsz azon, hogy Orbán hatalmának gyengítéséhez azzal járulsz-e a legjobban, ha a körzetedben esélytelen MSZP-s jelöltre szavazol, ahogy azt Molnár Gyula tanácsolja, vagy úgy, ha a legesélyesebb ellenzékire szavazol, aki nem feltétlenül MSZP-s, ahogy azt a Viszlátkétharmad tanácsolja.”

-----------------

"Ha valaki tud jobbat, szóljon."

Tudok. Nagyon egyszerű: a választások bojkottja. Mivel a választások már nem tiszták és nem szabadok. Itt, ebben az országban választások helyett már csak választási cirkusz van. Emiatt naiv, ostoba ember tekint már csak úgy a választásokra, mint lehetőségre.

Ha elmész szavazni, azt Orbán köszönni fogja - függetlenül attól, kire adod a voksod. Meg fogod tenni a szívességet neki, hogy (akaratlanul is) fenntartod a rendszer hamis demokratikus látszatát.

A kollaboráns álellenzéki pártokkal egyetemben, akik lefekszenek a csaló választási törvénynek, és elindulnak az ez alapján megrendezett kirakatválasztásokon.

Pedig pont ennek a hazug demokratikus lepelnek kellene végre lehullania a NER-ről, amely fedni próbálja a rendszer diktatórikus mivoltát, de ez mindaddig nem fog megtörténni, amíg az ellenzéki pártok részt vesznek a választási cirkuszban, a kötelességtudó derék választópolgár pedig elmegy szavazni.”

--------------------

Nos- itt le is zárom... mert én már döntöttem... (!)



Szőke Emil:

égek magamban

 

...már nem tudom

kinek

mi a kínja

én itt átkozódva a napokra

élek mégis dalolva

- ragályos lángjaiban égek

magamban

...és messzi-korokról álmodom –

 

u.i.: „Nem a választás a nehéz, hanem a döntésed szerint élni.”

2018. 03. 23.

 -----------------------------------------------------------------------------

ismeretlen

 

NEM.... DAL

 

Talpra magyar, hí a Király,

Itt az idő, újra kiáll.

Rabok leszünk, bólogatva,

Nincs is kérdés. Orr-lógatva

A jó magyar szokás szerint

Sunnyogunk,

Sunnyogunk, hogy még mindig ra-

bok vagyunk!

 

Rabok voltunk mert azt mondták,

Beálltunk, mint birkahordák.

Kik szabadon éltek-haltak,

Elneveztük árulóknak.

A jó magyar szokás szerint

Károgunk,

Károgunk, mert beszélni már

Nem tudunk!

 

Sehonnai bitang ember,

Ki most mást akar, mint a NER,

Kinek fontos még az igaz,

Soros, libsi: ők most a gaz.

A jó magyar szokás szerint

Utáljuk,

Utáljuk, kinek jobb eszét

Nem álljuk!

 

Fényesebb a láncnál a kard,

Csak hát az is kell, hogy akard,

De te fényesítsd csak inkább

Oligarchák arany kardját.

A jó magyar szokás szerint

Becsukjuk,

Becsukjuk a szemünket, hogy

Ne lássuk!

 

A magyar név rég nem szép már,

Csak annak, ki némán kint áll,

Mit elvettek az Istenek,

Arra már csak legyintetek?

A jó magyar szokás szerint

Semmi sem,

Semmi sem történik már a

Szívekben!

 

Szégyen-sírok homorulnak,

Unokáink nyomorognak,

Ki még tenne, elnémítva

Más országban versét írja.

A jó magyar szokás szerint

Szánalom,

Szánalom, hogy veled együtt

Így hagyom!

 

(tavaly ilyenkor íródott, és ma ugyanúgy aktuális, sőt...)

 2018. 03. 24.

 --------------------------------------------------------

 Egy nyílt levél Orbánnak!

 

Tökéletes meglátás, minden szava igaz….Csak az a baj, hogy mi olvassuk ő NEM! Habár aki papírból olvassa a Himnuszt az nem biztos, hogy érti az írás mondani valóját…

Tisztelt Orbán Viktor!

Idén áprilisban leszek 29 éves, így fiatalként szólok hozzád.

Tudod Viktor Te és a pribékjeid 2006-ban éreztettétek velem először, hogy milyen magasról szartok Ti a fiatalokra… Te és a pártod szavazatai alapján bezárattátok azt az iskolát, ami rengeteg remek szakembert postást, közgazdászt adott Magyarországnak.

2006-ban az iskolából haza menet mi fiatalok is kaptunk a könnygázból, ami az általad felbérelt tüntetők miatt volt, arra hivatkozva, hogy Gyurcsány Ferenc “elkúrta”..

Tudod Viktor, Gyurcsány Ferenc ki mert állni a nép elé, ahogyan ezt a mai napig is teszi, ellenben veled akinek a tömeg számít mert azt hiszed a kisebbségi komplexusoddal, hogy a tömeg tesz téged naggyá… kicsit hasonlítasz a német bajszos bácsira (nevet direkt nem írom ki), tudod ő is figyelte a tömeg reakcióját amikor beszélt és elhitette az emberekkel,hogy az a jó út amit mutat…

10 éve aktívan dolgozom Viktor… aktívan fizetem az adót, a járulékokat, amit nem azért vonnak le a fizetésemből, hogy Te stadionokat építs, vagy jótékonykodj a határontúli fél magyaroknak… igen fél magyarok… a felmenőik lehet ,hogy magyarok voltak… lehet, hogy beszélnek magyarul… DE! Nem itt adóznak, nem itt élnek nem ide szülnek gyereket stb stb..

És tudod ha annyira magyarnak érzik magukat akkor KIZÁRÓLAG magyar állampolgár szerepelne az okmányaikban…

Áruld el nekem miért van nekik szavazati joguk?

Miért azokat az embereket támogatod pénzzel?

Miért osztogatod az én és az aktív adófizetők pénzét másoknak?

Ki adott neked erre engedélyt?

Miért nem nézel körül határon belül?

Hány család aki beteg gyermeket nevel rákényszerül arra,hogy itt és a médián keresztül kérjen segítséget, hogy összegyűjtsön milliókat a kezelésre?

Miért nem őket támogatod Viktor?

Azt állítod milyen sok támogatást kapnak a családok meg ott van az adókedvezmény meg a CSOK..

Legyen három gyerekem, hogy a 10+10-et igénybe tudjam venni szüljek 8 éven belül még kettőt…IDŐRE.. .mint valami állat..ha nem sikerül buktam az egészet…

Semmi mást nem hallok a szádból csak a migránsok és Soros..

Elég végig menned a Keletitől a Blaháig és láthatod,hogy idáig is rengeteg arab, török stb. telepedett le nálunk… Miért vagy egyáltalán miből gondolod Te azt, hogy ha nem Te kerülsz újra hatalomra akkor majd az ellenzék beengedi ebbe az országba azokat akiket mi a magyar nép nem akarunk?

Viktor Te elfelejtetted honnan jöttél… elfelejtetted, hogy Sorosnak köszönheted,hogy ma ott vagy ahol..

8 éves hatalmad alatt annyit értél el, hogy a magyarok jobban gyűlölik egymást, mint a migránsokat. A magyarok már nem képesek összefogni és kiállni magukért… Elérted, hogy a fiatalok külföldre mennek,hogy meg tudjanak élni..

Elérted, hogy a sürgősségin 12-16 órákat várnak az emberek mire valaki ellátja őket, persze ha addig nem hal meg szerencsétlen… elérted, hogy éveket kell várni egy műtétre… Megmutattad, hogy ennyit ér neked a saját néped. SZARSZ TE ránk Viktor… a lényeg, hogy lett kisvasutad meg stadionod. És te aki a miniszterelnök vagy… papírból olvasod a HIMNUSZT… És azt mered hazudni,hogy a haza mindenek előtt…

Tudod Viktor ezt a 8 évet csúnyán ELBASZTAD, de idén remélem bukni fogsz…

Forrás: Facebook / BalraMagyar

 

2018. 03. 21.

---------------------------------------------------------------------------------

Ami marad...

 

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

(Utolsó két versszak – részlet!)

 

...mert ahol zsarnokság van,

minden hiában,

a dal is, az ilyen hű,

akármilyen mű,

 

mert ott áll

eleve sírodnál,

ő mondja meg, ki voltál,

porod is neki szolgál.”

 

Orbán az országot már régtől sajátjának tudja s úgy is kezeli. Gyengécske ellenzéki hangok elhalnak a légben, akaratuk a választók füléig nem ér el. Az emberek félnek. Orbán fenyegetőzése után, még inkább a félelem lett úrrá.

“Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk sem vakok, sem balekok, ezért a választások után elégtételt fogunk venni erkölcsi, politikai és jogi értelemben” - mondta a Vezér.

Gyurcsány találkozót kért... megkapta – persze a „Jobbik” nélkül! Összefogásban Vona nem érdekelt, de látszik, már a váltásban sem. Orbán szekerét tolja Vona pártja. Ez valósága! LMP a téren méltatja, értékeli az összefogást – most akkor mit kellene értenem? Élet igazságát nem láttatják, magam meg csak bámulok a nagy elánnal beharangozott semmin. Csak célozgathatok a konkrét körülményekre. Vágyakat hallok megfogalmazni, hogy majd átszavazások lesznek. Magány ez a javából... bezárkózni és hinni - pedig élethalál harcot vívnak... ébredni nem fognak már április 8-a után. Ott a vég lesz... elbuknak végleg. A „Jobbik” még mindig hiszi, hogy a legnagyobb váltópárt. Ugyan má' hogy is? Volner lakóssági fórumán (nem tudom hol, de olvastam) jó ha negyvenen jöttek össze... Vona fórumán meg a Marcsi néni takarítóval és a teremőrrel együtt- jó, ha voltak nyolcan! Pedig egy operaénekes is ment, hogy vidítson ott... hát (!) a nagy siker úgy látszik elmaradt!

Hódvásárhely mondanivalója az volt (ezt hívta Orbán gyávaságnak), hogy az emberek csakis a független mögé állnak – az az üzenete – elegük van a nevekből (MSZP-ből, DK-ból, „Jobbikból” stb.)

A független viszont az összest képviselheti, így csakis rá lehet szavazni és ennyi!

Ha győzni akarnak eszerint gondolkozzanak.

Múltból és a magukat ajnározó kormányváltókból elegük van az embereknek! Tehát kizárólag a függetlenként induló jelölt nyerhet! Már lihegésig felgyorsult a légzés, fölfűlt az indulat – az egységben még nincs meg, pedig sima rutin lehetne, ez az egység.

Orbán a hatalmat át nem adja... demokráciának vége van (magyarázhatja, ahogy akarja, akkor is így van) – kiépítve a diktatúra, lesz még szükségállapot... lesz még rendeleti kormányzás is.

Túlon-túl is magabiztos Orbán ahhoz, hogy elhiggyük ilyen ellenzéki- „lekvár” hozzáállással legyőzhető lehetne. Putyin győzött – a receptet megkapta és a támogatást is- onnan. Orbánnak nincs félnivalója! - és ezt ne látnák az ellenzékben? - akkor vakok... és a Fidesz láthatóan lemondott arról, hogy a kormányzás egyéb területeiről bármit mondjon, nem csupán ígéreteket nem tesz, de a létező eredményeit sem hajlandó a kampányban tárgyalni. „Folytatjuk” (!) - ez az egésznek lényege.

Lényeg: még mindig nincs egység, egyénisége jelét akarja rábélyegezni mindegyik... megegyezés nem is lehet, hiszen a miniszterelnök jelöltje mindegyiknek megvan (LMP: Szél, MSZP- Párbeszéd: Karácsony, Jobbik: Vona és már jön föl Gyurcsány is, hiszen irányítani akarna...)

Sok a dudás... a laikus nép (a választó) meg vagy lelkendezik, vagy fintorog, mert ez egy mestermunka ott... az bizony, mesteri, ahogy magukat kinyírják! Pedig nincs száz élete egyikőjüknek sem, ha Orbán marad, akkor egy sem! Ha nem a bőrömön kéne viselnem/éreznem az egészet, mondanám: olyan vígjátéki az egész, mely csodálkozással töltene el, ha... de így csak káromkodom és szidom a sok tehetetlen, önelégült, magabiztos gyúlékony lelket, akiknek nevére én itt már csak felborzolt idegzettel gondolok: megint elszalasztottak egy lehetőséget... ami soha többé nem jön/jöhet vissza.

Nem Orbán többségének legyőzése lett volna a lényeg... a váltás kellett volna.

Én leírtam ezt a lehetőséget, mert elbénázta azt a „Jobbik”, de rendesen! Vona a kirakatban kakaskodik, de egy nulla! Égretörő vágyaival mehet a pokolba... de már a többi is, a hűlő-porló himnuszos áhítatával – metafizikai kalandjával. Még pátyolgatnak bennünket, hogy legalább a parlamentbe bekerüljenek... vigasztalják, erősítgetik még magukat (is), hogy sikerülni fog az „előadás”, de a kullogó kucorgások mást mutatnak. Itt már semmi több nem rejtezik, csak a megfoghatatlan bravúroskodás...

 

...ó te alja

esküszegő- lotyó

tőled fut barát és szerető ma

ahogy váltott a köpeny s az idő

- engedd

hogy maradhasson bennem

egy gyönge kétely (!)

 

...hol csak balszerencsénk...

már a remény se ég? – (szőke)

 

u.i.: A békemenet teljesített:

Orbán Viktor hívei olyan élményben részesültek, ami után ismét nyeregben érezhetik magukat. Hogy alattuk a ló döglött-e, csak április 8-án derül ki. Orbán mindenesetre saját táborának megerősítése mellett ellenfeleit is mozgósíthatta azzal, hogy nyíltan bosszút esküdött a választás utáni időszakra. Bárhogyan alakul, a voksolást az eddiginél is feszültebb politikai szembenállás követi.” (G.M.)

 

2018. 03. 19.

 ------------------------------------------------------------------------

Elmúlt minden...

 

...már nem tudom

kinek

mi a kínja

én itt átkozódva a napokra

éljek mégis dalolva? - (szőke)

 

Ébredni már késő, aludjatok csak lelkeim! Méltatni sem érdemes március 15-ét, szól már az magáért... mindenik csak magáért. Orbán fenyeget és megfújta a harci harsonát, míg az ellenzék egymást szapulta- gyapálta. Összefogás az ördöggel, de a vesztett illúziók állapotában? A „Jobbik” bízik magában – a baloldalon csak Karácsony bizakodó, Gyurcsány meg a rég állapotából hívja szövetségre a természetes ellenségét, feledte 2006-t, amit soha nem beszélt ki, így a gané-lelkűek hősökké lettek mára. Szövetség vele nincs... de a baloldal nem is veszi komolyan, hogy megnyerhető a „Jobbik” (akár egy alkalmi szövetségre is) – hallgatva Kunhalmit, majd-utána Karácsonyt- egyezség nem lesz! Minden ellenségesen van mérlegre téve, hiába izzik az ész, a ma csak alkati önzésből rajzolja fel tetteit itt. Valahogy lebénult az érzelem, a kivezető utat egyik sem találja, bár tálalja, feltálalja végletességgel a gondolati rendszer, de csupán a gondolattal való játszásig jut el. Válasz: külön-külön! Ez ám az egység! Orbán hátradőlhet, mert nyert! Marcangolja az egész világot már így, hogy magaslatot nyert. Bayer fasszopózik... nincs reakció rá... Orbán fenyegetőzik: erkölcsi, politikai és jogi elégtétellel... rombolásra is kész, amit eddig is tudtunk - és az ellenzék csak magával fémjelzi, miként is fogadjuk örömmel szép szavait, ám a tett elmarad, még kísérletképpen sem mutatna erőt. A „Jobbik” hív része becsiccsentve és vagy másnaposan fújja a magáét: „sem cigányokkal, sem zsidókkal nem vagyunk”! Szép!

Vona győzni akar - ez a látszat - ám mégis Orbán szekerét tolja – bizonyosfajta önös önmenekítő egyéni létben lett támadó ott a szó (csak ütnivágyó kétségbeesésében így), ám a kirakatban már ellazult megegyezésekre hivatkozik, mert hasonló társakra vágyna, de álma csak szorongó... egyre halkuló átvezetése egy látszatnak, hogy van/lenne szép is, de az ocsúdás elmarad... akként is, hogy

Orbán rászólt: ne merjen egyezkedni a baloldallal!

Tehát a Fidesz és a „Jobbik” között a béke megköttetett... már mindegyiknek csak a baloldallal van baja!

Lehet-e így győzelem? Nem.

Marad a keserűség, a félelem. És Karácsony egymaga a népszerűségével, amivel kezdni már semmit sem tud!

Jön egy vasárnapi tárgyalás, amit meghirdetett Gyurcsány... majd 17 órakor be- be kiabálnak egymásnak, megzengetik az érzelmek fáját, de ideghúrjain csak a fájdalom rezonál adekvát hangok tartalmával – vagyis egységben a félelemmel és a választás minden tartalmával megmarad egy képtelen feltételezés, hogy győzhet a bal, amolyan zenei simasággal a túlrészletezett módszerekből, kivonja az összetettséget, a tömörítést is és megmarad vízióinál.

Lassan, de biztosan kikészít bennünket az idő

…az- az idő, mit megelőlegezett a sors Orbánnak (az MSZP jóvoltából, hogy még uralkodhat). Süllyedünk- és tökéletesedik vereségünk minden szomszédunkkal is. Jövő-alapozói elvetélt mozdulatban, hermelin-köpönyeges „Szent Jánosok” félelmeinket erősítik… kő- kövön itt nem marad. Halálra vagyunk ítélve, akár lesz változás, akár nem lesz… a gyávaság minden hatalomban erőként mutatkozik meg – a mai, a mienk sem másként. Új-szólam nincs csak mindig ugyanaz – hazudni és ígérni azután visszavonni, az előzőkre rákenni a gyalázatot, keresni valami dehonesztálót és kész a recept, amivel négy évet kihúzni igényel! Pusztulás leverő tudata bennünk lappang (ki nem mondottan is) immár 28 éve, dühöt váltott bennem négyévenkénti megléte, vad ordítozásokat is hallatott egy-egy vélemény, de leginkább a félelem mi szárba szökkent, már-már kalászt is bont az új-fasiszták fegyverzaján, zajos-lépteivel dübörgő hangjain, ahogy zászlóival masíroz e tébolyult-világ sötétjében… e sötét-népség a hatalom által megtámogatva létében. Szédületes ez a béka-perspektíva – a gazdasági-haladás e „szédítő” korszakában van már éhhalál is, politikai-halál is és már erkölcsi halál is! Kinek gratulálhatok?

 

Szőke Emil:

vak struccpolitikám...

 

célba vett egy szem-látta gyűlölet sugára

éget

ahogy- hátamba vésett

fészkét meg így találta

fölcicomázva áthatol- fénnyel fókuszálva

amiként

egyre izzóbban szorult-dolgaimban retinája

s a képzelet rá még lelkesebben szánalmát keltve

egy más látomásra

- belőlem

- feléje – már fürkész lett a fordulat

hogy perdülve

méltó- ismerős-ismeretlenségével a korcs rend

időt-járó

erővel kerülget - kergültén

fölém látóként dereng – elvenné végzetemből fölismerésem

hogy esélyre rázzon képpel - az érzet-szülte lég elektronjain

átzavarodik hártyás magamagán - át fenékvizén...

- e szem már új mámorokat szuggerál belém -

hogy tisztet csak egy remélhet most - és az nem én vagyok

bár harcom adva volt - máris véget ért ott

miként másfelé suhanok (látszón)

egy másik messzeségbe véreres valómból

ahol már meg-nem-ijeszthet a többlétű szemek fénye

mert vak vagyok - sok volt a fény- és nagyobb érzete

legalább új mocskot nem láthatok

ha időlegesen is – benne az üresség

„hisz egyetlen perc is lehet kettős irányú végtelenség

amelynek tágassága oly roppant szűk hogy összemorzsol”

(ostoba strucc hiszen velőmig bennem van én meg benne vagyok –

 

u.i: Ismétlésül megállapításom itt: beleöltek minden energiát, hogy a múltnak valamennyi fortélyát, valódi despotizmusát, látszatdemokráciáját, politikai szemfényvesztéseit és pénzügyi szédelgéseit, magasröptű frázisait és alantas kóklerfogásait visszahozza magának Orbán!

Szóval a kurva-anyját annak, aki hiszi is, hogy az irány jó- ennek így kell lennie és még meg is köszönhetjük! Mindegy is, hogy győzelmet hoz-e 2018 április 8 vagy vereséget – egyaránt végzetes lesz!

Konklúzióm:

a politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi vallási, politikai, szociális frázis, nyilatkozat ígéret mögött fel kell fedniük az érdekeket is…

 

2018 03. 16.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 807
Tegnapi: 378
Heti: 1 885
Havi: 6 860
Össz.: 867 695

Látogatottság növelés
Oldal: Választunk?
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »