A lélek...

Nem hiszek Istenben.

Nem hiszek a halál utáni élet létezésében. Úgy vélem, a lélek az értelem maga. Tudományos módon nem lehet bizonyítani Isten létezését, ugyanakkor azt sem, hogy ne létezne. Isten képzete önmagában számomra nem bír meggyőző erővel.

...a lélek egy olyan közhasználatú szó, amelynek jelentése változó, és rosszul körülhatárolt. A lélek szó körülbelüli jelentéséhez kapcsolódó tudományos szempontból kezelhetőbb fogalmak a psziché, érzés, tudat, éntudat. A szellem ellentétben, vallásos és spirituális értelemben - egyes értelmezők szerint - a halhatatlan részt, az ember örök elpusztíthatatlan eszenciáját, belső emberét jelenti. Több vallásban felcserélődött az elnevezés, félreértelmezések miatt, de a pszichológia szempontjából a lélek a pszichére értendő. A bibliai antropológia szerint az ember magja a szellem (gör. pneuma vagy héber ruach), a teste és szelleme között pedig a psziché teremt kapcsolatot.

A lélek mint psziché a szellem és a test kapcsolatát valósítja meg.

E kapocs a halállal feloldódik, a test elmúlásával a psziché is elmúlik, de a szellem megmarad (ezt a vienne-i zsinat miatt sokan szintén léleknek nevezik, de hogy megkülönböztessük a pneumát a pszichétől, célszerűbb külön szót alkalmazni mert a Biblia is külön szót használ).

Egyes hitek szerint, egyéb élőlények is rendelkeznek effajta halhatatlansággal, ilyen például számos indián vallás és a hinduizmus.

A lélek fogalmát, más értelmekben az előbbi fogalommal valamilyen hasonlóságot találó helyzetekben használjuk, például lelkesen végzi a munkáját.

Csak Istennek és Isten Fiának van élete önmagában.

A lélek halhatatlanságának a tana nem biblikus, hanem pogány.

Egy pogány tan tört be itt a keresztény hitbe, az a tan, hogy az ember lelke tulajdonképpen isteni volna, és ezért nem is halhat meg, mialatt a test, “a lélek börtöne” mulandó, és meg kell semmisülnie, hogy a lélek megszabadulhasson ettől a tehertől. Az embernek egy ilyen kettészakítottságáról - egy halandó, értéktelen testre és egy halhatatlan isteni lélekre - a Bibliának nincs tudomása. A teremtésben említett "élet lehelete" nem teszi az embert halhatatlanná.

Ézsaiás próféta könyvében olvassuk: “Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?”

A Zsoltárok könyve ezt írja: “Ne építsetek a nagyokra, az emberre, aki nem tud segíteni! Az élet elhagyja, visszatér a porba, s odavan minden terve.”

Az emberiség történelmének majdnem a kezdetéig vissza lehet vezetni azt az elképzelést, hogy az elhunyt ember a valóságban nem halott, nem aludt ki az élete. Ezt arra az hitre alapozták, hogy létezik egy, a testtől független lélek, amit a halál nem érint.

Jézus sohasem hirdetett olyan elképzeléseket az Isten országáról, amilyeneket sok mai keresztény fest magának. Sohasem beszélt arról, hogy követői haláluk után azonnal a “túlvilágba” érkeznének.

Sokan azt hiszik, hogy a lélek a test szennyes börtönének a nemes foglya, és mihelyt az a halál által e börtönéből megszabadul, fent lebeg a fellegek fölött, hogy ott, a lelkek mennyországában örökre boldog legyen. Hogyha valaki csak a maga egyéni üdvösségét tartja szem előtt, akkor nem lehet csodálkozni az ő kereszténységének egoista formáján ezen a világon, sem pedig a szó szoros értelmében vett Istenországa-művének széles területén végzett munkáján!

Gyakran idézik az ember halál utáni életének bizonyítására Jézus szavait, amit a vele keresztre feszített egyik latornak mondott. Ezzel a kijelentéssel azt akarják bizonyítani, hogy halála után a hívő mindjárt a mennybe megy.

Jézus ezt ígérte a követőinek: "Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek."” E szavak szerint az igaz hívők csak Jézus 2. eljövetelekor fognak véglegesen egyesülni az Úrral. A lator egyáltalán nem is tudott volna azon a “ma”-i napon a Paradicsomban lenni Jézussal. Maga Jézus sem ment az Ő halála napján a Paradicsomba, hanem a sírba.

A lélek halhatatlansága az egyik sarkpontja számos világnézetnek. Ez a hit irányítja a temetési szertartásokat, egyes kultúrákban a halottkultuszt vagy az ősök tiszteletét, s visszahat az emberek életvitelére is. A legtöbb vallás híveinek élete erre a halál utáni életre való készülődés.

A halál utáni életben való hitnek sok formája van, ebből két fő ág emelhető ki:

- A keresztények és muszlimok hiszik, hogy a halál után Isten kinek-kinek megfizet a maga érdeme szerint.

- A keleti vallások nézete a lélekvándorlás, amely a karma-tanra épül, mely alapján az ember következő életét előző életének tettei határozzák meg.

Én nem vallásban gondolkodom, amikor azt mondom lélek!!!

- nemcsak minden „élettelennek”, hanem minden élőnek, minden léleknek azonos a felépítése.

Azaz ugyanaz a minőségű lélek van egy emberben, mint például az "élettelen" anyagban, növényben, állatban, vagy bármely lényben a világegyetemben. Ezért soha nem szabad hátrányosan megkülönböztetni az élőlényeket fizikai megjelenésük alapján. Tisztelni és óvni kell minden életet fajtól, fajtától való különbségtétel nélkül, hiszen minden élőlényben ott van a határtalan kiteljesedés lehetősége. A lelkek közti egyetlen különbség csupán fejlettségi téren van. Ez a fejlettségbeli különbség határozza meg az élőlények különböző fizikai megjelenését, és magának az egész anyagi, földi fejlődésnek a folyamatát is. Ha elfogadjuk a lélek létezését, akkor óhatatlanul felmerül az a kérdés, hogy ha az élet nem a fizikai világhoz kapcsolódik, akkor hogyan szaporodik, sokasodik. Ha csak a Földön élő emberek számát tekintjük, és tudva azt, hogy mindenkinek külön, önálló lelke van, akkor ez azt jelenti, hogy a léleknek valamilyen módon szaporodnia kell. Az élővilágban a szaporodás nagyon sokféleképpen bekövetkezhet.

Felismerve azonban azt az összefüggést, hogy a fizikai világ törvényei, lehetőségei, rendszereinek a felépítési elvei a legtöbb esetben követik és tükrözik a nem anyagi valóságban meglévő lehetőségeket és elveket, a lélek osztódása, szaporodása mégis kiemelkedő fontosságúvá válik, mert általa sok – más területet is érintő – fontos kérdésre lehet majd válaszokat kapni.

A biológiai sejtosztódásnak az információátadás szempontjából kétféle lehetséges módja van. Az egyik szerint az osztódás során létrejövő új egyed a réginek a pontos mása lesz, azaz teljes egészében örökli az elődje összes tudását, tulajdonságát, felépítése adta lehetőségeit, és egyben korlátait is. Bár ez első pillanatra nagyon jól hangzik, hiszen ha az ember örökölné elődei tudását, akkor nem kellene hosszú éveket töltenie tanulással, és talán az egyéni és társadalmi fejlődésünk is gyorsabb és jobb lenne. De éppen ez a minden tekintetben való azonosság a legnagyobb hátránya az ilyenfajta osztódási folyamatnak. Ugyanis ebből a rendszerből hiányzik a változatosság, a másság és ezért az alkalmazkodás lehetősége. Ez a hiányosság hosszú távon pedig egyre nagyobb és néha végzetes korlátokat jelent.

Az osztódás másik formája szerint az új egyed különbözik a régitől, bizonyos tulajdonságait örökölheti, de alapvetően egy új, másfajta lény jön létre, amelyben ott van a lehetőség, hogy az elődeinél fejlettebb is lehessen.

Ehhez azonban nem áll rendelkezésére elődeinek teljes tudásanyaga, így minden egyes egyednek külön-külön kell fejlődnie, és más-más fejlődési utat kell bejárnia. Ez jóval fáradtságosabb fejlődés, de sokkal nagyobb lehetőségeket hordoz magában. Minden jel szerint a léleknek, az értelemnek is ezt az utat kell bejárnia és ez ad magyarázatot olyan, első olvasatra talán hihetetlen dolog megértéséhez, mint a lélekvándorlás.

Megjegyzem és mindenek előtt- mindezek után:

Az embernek meg kell találnia azt a jogi formulát, ami érvényesíteni képes az emberi méltóság hosszú távú védelmét a mai társadalomban és a közeljövő viszonyai között is! Akkor vagyunk emberek, ha saját magunk, saját értelmünk irányítja sorsunkat! Ha végső soron a mi emberi akaratunk jut érvényre a körülmények hatalmával szemben!

Szőke Emil:

megbékülve

már a regösök dalolják

hogy bennünket igába fogtak

- csúf a gyalázat – bár

a keblek büszkén dagadnak

...a szégyenpír és a törékeny báj

még éveket avatna - a vigaszban

hol egy húr elpattant? -

(halotti lett a csend)

csak a Sátán

mosolyával vett

ahogy képmásra alkot kezed...

ekként a vég?

Ekként a rémület? Ó – Isten!

„Magát másolja az Úr itt!”

Ökreinek képe másán

megcsinálja tán borjúit?

...vagy e lét majmait utánzásra bírva

ily' késztetőleg

érted/értem el is morzsol talán

egy-két könnyet?

Akként így

ahogy elébe a jövőre nézek

akként is hogy a szemekbe nézek?

immár

eltűnik a fájdalom - el a fagy is

el a nyomor s minden

mit még hívnak földi szenvedésnek

...én itt már megbékültem –

2017. 08. 04.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat