Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Orbán zavaros szellemi- és politikai ideje...

 

- ám kíséri ocsmány férfiak

ernyedt falkája őt -

ki- bízva remélte itt

hogy mindent elért – ma így

már az édes sikertől kótyagosan

építi trónja romjait! - (szőke)

Népszavazásról:

Azt ugyanis az Alaptörvény írja elő, hogy nem tarthatnak népszavazást nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről,

márpedig a kormány most egy, az EU szervei által jogszerűen meghozott döntésről tart referendumot.

Ezen az a tény sem változtat, hogy az Európai Tanács kvótákról (ami már nincs- csak regisztráció van, befogadás nem is kötelező) szóló döntésének jogszerűségét bíróságon támadta meg a magyar kormány, ennek ugyanis nincs halasztó hatálya.

Ám kiírták a népszavazást, az ellen az EU szervei nem tudnak mit tenni, de ha az eredményére hivatkozva nem tart be uniós döntést- a regisztrációt, mert kvóta nincs már - az az európai jog megsértésének számít.

Ekkor az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarország ellen, ugyancsak a luxemburgi bíróságon.

Ezt mondta egyébként tavaly Kósa Lajos is, amikor a Jobbik szeretett volna népszavazást a kvótáról. A Fidesz frakcióvezetője akkor azzal indokolt: nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről nem tartható referendum.

A kormányt ez nem zavarja- most.

De- ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen, az összes választásra jogosult állampolgár legalább felének el kell mennie szavazni. Ahhoz, hogy eredményes is legyen a referendum, az összes szavazó több, mint felének ugyanazt a választ kell választania. Vagyis nem elég a többséget megszereznie a kormánynak a saját álláspontja mellé, legalább 4,1 millió szavazót el is kell vinniük az urnához. A külföldi szavazók, és az előre megírt és dobozolt levelek- miként csalásban is nagyok, már biztosítja a szavazás eredményességét, még akkor is, ha a szavazók fele otthon marad. Ugyancsak, a kitalált X-k metszéspontjaira vonatkozó szabályok miatt is – ami szerint a szavazatszámláló szubjektív megítélésére van bízva, hogy mit tart érvényesnek (ennek sem néz senki utána)!

...az 50 százalékos részvételi küszöböt a második Orbán-kormány hozta vissza. Tehát, az eredményért muszáj lesz csalni- ekként is nemzeti ez az ügy?

Nekidurálta magát a Kormány a kampányban (hetet-havat összehord) és rengeteg pénzt kidobva az ablakon, no- meg eltapsolva, zsebekbe dugva- elindította a népszavazást, egy nemzeti-ügyre hivatkozva - a semmiről!

 

TUDTA?

 

Nem beszélhetünk legitim népszavazásról, ha a választópolgárok meghatározhatatlan értelmű kérdésről szavaznak, az Országgyűlés pedig biankó felhatalmazásként értékelheti a népszavazás eredményét!!!

A kormány által kezdeményezett népszavazás tehát nem szolgálhatja a népakarat kifejeződését, legfeljebb a kormány politikai céljait.

 

Tehát:

 

...ha nemzeti ügy volna, akkor a népakarat lenne a lényege, de ez egy Fidesz ügy, a Fidesz kormány ügye csak! - a hatalom megerősítéséről szól ez a népszavazás. De- nem beszélhetünk legitim népszavazásról, ha a választópolgárok meghatározhatatlan értelmű kérdésről szavaznak, az Országgyűlés pedig biankó felhatalmazásként értékelheti a népszavazás eredményét... (!)

A kormány által kezdeményezett népszavazás tehát nem szolgálhatja a népakarat kifejeződését, legfeljebb a kormány politikai céljait.

Nem is csoda, hogy gyáván meghúzódik Orbán- egy vita elől! - és felvállal egy bődületes hazugságot inkább, minthogy egy párviadalon derüljön ki, hogy minden hazugság, amit az Orbán kormány állít!

Dumálhatnak, amit csak akarnak, egyébként Vona is...hiszen a Fidesz szekerét tolja, miként támogatja a nagy formátumúnak beharangozott, ország sorsát meghatározó álnépszavazás eredményességét.

Minden hazug állítás, az ország lejáratásával jár... szidhatják az EU-t, Junkerezhetnek, ahogy akarnak, forgathatják a szót a kvótáról, a köteles részről, minden csak hazugság. És az alkotmányellenességet is az eredményes népszavazás után kívánják megoldani... álságos és ostoba, de az ellenzék hallgatása is ekként!

MINDEN HAZUGSÁG!

Zavaros szellemi és politikai viszonyok idejét éljük, amikor magyarként csupán egyet tehetünk: abba fektetünk, abba kapaszkodunk, amihez a legjobban értünk, és ez a tudomány... mondta Orbán!

Minden szavával egyet kell értenem... a csalást, a böllenkedést, a mindenkinek nekimegyek habókos viselkedést, a nemzeti szó lejáratódását, a korrupciót stb. tudományos magasságokba emelték!

...a magyar emberek szívében a kultúra és a tudomány művelőinek különleges helyük van... mondta nagyeszű „miniszarelnökünk” - keresztényi kultúránk és a hazugság tudománya- a hely tényleg különleges, amiként összefacsarodik...

...ilyetén szívreható is bizony, és kesernyés szájízzel nyeldeklős is!

...a Széchenyi-díjjal kitüntetett tudósok a politikai döntéshozók számára is rengeteg értékes és hasznos tanácsot adhatnak." Adnak is!

Hát hogyne... majd a Nemzettemető „tezsvér” tanácsadói leírják, és ti vezérek aláírjátok, és máris lehet menni a pénztárhoz a tanácsadói baksisért... (!)

 

hős vezér...

 

még víg országom bő adománya

hétköz- és ünnepek szent világa

vidám utódainkkal

hitveseinkkel

és esküvéssel itt szentként avatjuk

fel a nagy Vezirt

- isteneinkhez már imát kiáltunk...

és ahogy szokás dallal köszöntjük

őt a hőst

- hírét is - és utódait

ekként kiáltjuk örökéhez!

 

..és ezer-év köre újra fordul

himnusz és játék megint -

 

és mert minden kedves éjjel

zengik már a dalt...

 

s mindezt

azért mert így a ma

neki fohászkodik – kitart (!)

- a zsolozsmás kabóca is itt -

...hogy így tóldja- foldja drótozgatja

szegénységünket? – (szőke)

 

2016. 09. 24.

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 240
Tegnapi: 831
Heti: 2 637
Havi: 11 628
Össz.: 859 285

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán zavaros szellemi és politikai ideje...
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »