Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Ó az a csodálatos „Jobbik”!

(zsúrpubik társasága)

 

" Ha egyszer megjártad az alvilágot, soha többé nem felejted el a visszavezető utat..." (Eugenides)

 

Vona kijelentette: valaki vagy tartja a sort, vagy mehet.

Aki tehát tagja akar lenni a pártnak, annak be kell állnia a sorba, még ha olyan emberek is toporognak előtte, mint a pénzügyi háttéremberként elhíresült Forrai Richárd, aki mindenkit beperel, ha adóparadicsomokkal hozzák összefüggésbe a nevét.

Vagy olyanok, mint Volner János, aki ezentúl az unalomba fúló spirálmondataival frakcióvezetőként fogja vinni a parlamentben a szót. Vagy olyanok, mint Toroczkai László, aki egykor hatvannégy vármegyében gondolkodott, de ma már beéri Ásotthalommal a déli határ mentén. Róla talán egyszer majd az is kiderülhet, hogy miért olyan fontos számára ez a „déli orientáció”, és hová tűnhetett 2006 szeptemberében a Magyar Televízió székházát ostromló tömeg éléről a ködben.

Vagy olyanok, mint Janiczák Dávid, aki az ózdi közhasznú rabszolgarobot irányítása mellett néha fényképezkedik is egy-egy Hitlernek öltözött gárdataggal. Nem beszélve Royról, az egykori egri szkinhedvezérről, polgári nevén Sneider Tamásról, aki szintén tagja lett az elnökségnek.

Talán nem véletlen, hogy a Jobbik volt és jelenlegi elnökére több mint száz küldött, minden ötödik szavazó nemmel voksolt. Ez azért is példátlan, mert Vona volt az egyedüli elnökjelölt.

A legnépszerűbb a tisztújításon Volner János volt, aki most úgy akarja megmenteni a Jobbikot a pártszakadástól, hogy felajánlotta a renitens Novák Előd feleségének, Dúró Dórának: „kinevel belőle” egy igaz felső vezetőt. De vajon mit szól ehhez Novák? Dúró Dóra uráról egyelőre annyit tudni biztosan, hogy önkéntes katonának képezteti ki magát és a határra vonul.

Meg van mentve a haza! (forrás: huppa)

Trianon kapcsán a sok sületlenség kap lángra egy vonai szónoki beszédben

Trianon egy próbatétel, amit ki kell állnia a magyaroknak, ha ez sikerül, akkor jobbak és egységesebbek lesznek, és ismét lesz ezer évük - mondta a Jobbik elnöke szombaton Nyíregyházán.

Vona Gábor a párt a Hősök terére szervezett trianoni megemlékezésén hangsúlyozta, az anyaországban és az elszakított részeken élő jelenlegi generációnak az a történelmi feladata, hogy tagjaik ne engedjék el egymást és álljanak ki a másikért.

Ha bármelyik tagunkat fájdalom, méltatlanság éri, akkor ott legyen az egész mögötte, és azt mondja: nem engedjük!

fogalmazott az ellenzéki párt vezetője.

A világháborús emlékműnél tartott eseményen mintegy százötvenen vettek részt, köztük a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai. Vona Gábor beszédében kifejtette, Trianon traumáját és örökségét évről-évre át kell adni a felnövekvő generációnak.

Nyíregyháza, 2016. június 4.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjaival fényképezkedik a párt trianoni megemlékezésén...

Fel kell tépni a sebeket azért, hogy a fiatalok is tisztában legyenek az azzal, magyarként bizonyos kötelezettségeik vannak, ami nem kizárólag az emlékezésből és a fájdalom bekiabálásából áll

mondta.

Az ellenzéki párt elnöke szerint Trianon nemcsak egy dátum, hanem egy Mohács óta tartó történelmi folyamat, a magyarság Kárpát-medencei népességfogyásának, befolyáscsökkenésének a folyamata.

Az önrendelkezési jogra utalva Vona Gábor azt mondta, az autonómia kérdését egyesek itthon és külföldön “szélsőséges és extrémista elvárásként” állítják be, holott egyes nemzetek a világban és Európában jelenleg is küzdenek ezért a jogért.

Ez egy legitim, európai és jogszerű követelés, nem kérés, ez nekünk jár

rögzítette Vona Gábor hozzátéve, emellett ki kell állnia a mindenkori magyar kormánynak is.

 

Meg kell értetni a környező nemzetekkel, hogy a magyarok nem ellenségként akarnak velük együtt élni Közép-Kelet Európában

folytatta a Jobbik elnöke, majd hangsúlyozta, a 21. század kihívásaiban egyébként is szükség lenne valamilyen nagy történelmi megbékélésre. Trianon sebének gyógyítása, az önrendelkezés megadása nem destabilizálja, hanem ellenkezőleg, stabilizálja ezt a régiót – tette hozzá.

Vona Gábor beszédében nehezményezte és az eddigi magyar külpolitika szégyenének nevezte, hogy nincs olyan nemzetközi szervezet vagy szövetség, ahol a magyar autonómiatörekvéseket sikerült volna akár napirendre vetetni.

(Nyíregyháza...)

Ez a magyar külpolitika legfontosabb célkitűzése, amennyiben a Jobbik kormányra kerül, külpolitikájának ezt a feladatot fel kell vállalnia

mondta a pártelnök. (Soha nem kerülnek hatalomra! - mondom én!)

Vallási szempontból Trianon egyfajta hitpróba, talán az Isten azt akarta üzenni ezzel a pofonnal, hogy össze kell fognotok

fogalmazott Vona Gábor.

Egyértelmű, ugye? - Isten ezzel van elfoglalva!

Úgy vélte, ha képesek a magyarok ezt a tényt elfogadni és megérteni ennek fontosságát, akkor túlélhetik ezt a válságos időszakot.

A megemlékezés végén Vona Gábor és a párt helyi vezetői az emlékműnél elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit.

Nos a gesztus-érték megvolt! Szép szavak – nagy szavak.... szép nagy szavak. Hogy mire jók? Semmire, leginkább.

 

...és a parlamentben, már hiába a jó-szándék (tisztázásra) bennük... Orbánnak feltett kérdések elkenve egy-egy orbáni bolondbeszéddel, majd visszahivatkozva a labda a személyes rágalmak térfelén visszaszáll a kérdezőre, ami gusztustalan! Újmódi (ami régi fideszi szokás) a parlamenti diskurzusban... kioktatva- és támadólag minden elutasítva. Itt a jobbító szándék megbukik!

Már az a néző is elbizonytalanodik, aki hitte az orbáni tisztességet, mert hatalomból játszott fölényjátéka átszabja a határokat! A „Jobbik” befürdetve- a mondandók igazságszálai összekuszálva, megoldásra való hajlam is veszni látszik. Az MSZP különc, a „Jobbik” szintén... összefogásra remény nincs. Orbán, így a 2018-as választást is megnyerte! Az ország belebolondulhat egy bolond vezető uralmába. A kivagyiság, a hatalommánia, a pénz Istene itt magasodik e haza fölé. Marad az ország kirablása, a teljes kifosztására irányuló folyamat! A nép tehetetlen! A „Jobbik” partnere lett Orbánnak! A seggberúgás folyamatossága térítette őket a seggnyalás irányába?

Igen! Korruptak a velejéig mind! Mi összetartozik, az most egybeforrt!

 

Kisegítette a Jobbik a kormányt, elfogadták az alkotmánymódosítást

 

A kormány eredeti javaslata jelentősen felpuhult az ellenzék ellenállása miatt, de így is elég lesz a terrortámadás "jelentős és közvetlen veszélye", hogy bevezessék a különleges jogrendet, és például belföldön is bevessék a honvédséget.

Ocsmány társulat a „Jobbik”! Fidesz II. ! Ennyi! Kétszínű köpönyegforgatók!!!

Vélemény: Terrorfenyegetettség lesz 50 évig, ha komolyabb tüntetés lenne a kormány ellen (nem lesz, mert birka nép vagyunk) bevethetik a hadsereget a lakosság ellen.

Aki még mindig nem látja, hogy ezeket szép szóval nem lehet elzavarni, annak csak gratulálni tudok

A „Jobbik” bebizonyította, hogy hű "lakája" a kormánypártnak!

Hol van itt az alkotmány? - „Itt és most, egy tolvaj-rabló, megélhetési politikus banda- Fidesz-Kdnp-s horda által összepancsolt franckarika van! Ezt a karikát próbálgatják négyszögesíteni! Vigye el az ördög mind egy szálig őket!”

 

 

még jámbor-jó szélcsend...

 

...angyalok hada lebeg

a tükörsima víz felett

s furcsa játékot űz

az idő

tisztségeket ad majd összefűz

a felhő karéja alatt

(szellem-e vagy délibáb?)

majd

vissza is vesz mindent

ezzel kavar zavart

...vihar dühöng – egyre nő - ám

ahogy közelit a nélküle

még jámbor-jó szélcsend

hosszú-sodrát égre tépi

az is itt- s már érdemért teszi

történetnek kiforrván – (szőke)

 

2016. 06. 07.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 820
Tegnapi: 378
Heti: 1 898
Havi: 6 873
Össz.: 867 708

Látogatottság növelés
Oldal: Ó az a csodálatos "Jobbik"! (zsúrpubik-társasága)
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »