Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

A Kokárda története

 

...mára már - jaj (!)

egy arcon három arc

...színváltón is arctalan

ahogy emberré lekopaszt --

 

A trikolórt, a háromszínű zászlót Európában a francia forradalom tette "divatossá".

A párizsi események ihlették meg Szendrey Júliát is, amikor március 15-én megvarrta és Petőfi mellére tűzte a ma ismert kokárdák első példányát. Petőfi naplójában olvasható, hogy miközben ő a Nemzeti dalt írta, felesége nemzetiszín főkötőt készített magának.

Az események hatására a magyar színhármas (a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi) vált a hivatalos lobogóvá.

A trikolór rózsába fűzése először Franciaországban, a Bastille ostromát követő napokban terjedt el. A legenda szerint XVI. Lajosnak nyújtotta át Párizs polgármestere, a La Fayette márki által megálmodott kompozícióban az első kokárdát. A fehér szín a monarchia, a kék és a piros pedig Párizs város színeit szimbolizálta. A mai formájában a csákórózsával áll rokonságban, mely a hadi viseletben a seregtestek megkülönböztető jelzése volt. Díszítése a lelógó szárnyakkal vált teljessé. A szív fölött kitűzve hordták, hagyományosan a mainál nagyobb méretben.

Hazánkban a trikolór először Mátyás korában tűnt fel egy pecsétnyomón, de ekkor még messze állt attól, hogy országszerte ismert legyen.

A háromszínű szalagot viszont már a XIX. század elején is hordták, többek között József nádor felesége, Anna Pavlovna.

A tárgyi jelképek, illetve a szimbolikus cselekvések már a XIX. században is nagy jelentőséggel bírtak, ahogyan ma is. A politikai elit a sorsdöntő pillanatokban nagy gondot fordított arra, hogy a nemzeti, illetve állami szimbólumok mindenkor pontosan tükrözzék a tényleges államjogi helyzetet - vagy éppen az érvényesnek tekintett jogi fikciót. A reformkorban országszerte népszerű volt a nemzeti színek használata. Azok hivatalossá tételére az 1832-36. évi országgyűléstől kezdődően törekedtek. A magyar trikolór tömeges feltűnése az 1830-as évekre tehető, amikor az egyre gyakrabban jelent meg a városi polgárőrségek, céhszervezetek, a gomba módra szaporodó társadalmi szerveződések, nemzeti kaszinók eszköztárában, vagy éppenséggel az országgyűlési követválasztások alkalmával. Nem véletlen tehát, hogy a pesti március 15-i forradalommal kezdődő, országosan kibontakozó tüntetési hullám egyik fő követelése a császári jelképek és színek magyarral való felváltása volt.

Ez azután annál is könnyebben megtörténhetett, mivel a forradalom nyomán született áprilisi törvények XXI. cikkelye kimondta:

"1. §. A nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik.

2. §. Ennél fogva a háromszínű rózsa polgári jelképen újra fölvétetvén egyszersmind megállapíttatik: hogy minden középületeknél s köz-intézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czímere használtassék."

A törvényi felhatalmazás birtokában 1848. április-májusban "tavaszi nagytakarításra" került sor Magyarországon, majd a hamarosan visszacsatolt Erdélyben és a Katonai Határőrvidéken. A császári zászlókat és színeket felváltotta a magyar, s természetesen ezt vette használatba a Batthyány-kormány kiépülő intézményhálózata is.

Ekkor már semmi sem állta útját, hogy a katonák s a tisztek velük tartó része a külsőségekben is jelét adják választásuknak. A katonák között tömegesen terjedt a nemzeti kokárda viselete - a zubbonyon vagy a csákón -, a tiszteknél ugyanez és a piros-fehér-zöld övszalag, majd öv használata. Már a márciusi eseményeket ábrázoló képeken láthatóak a nemzeti színű szövetből készített ruhadíszítések, ami többé-kevésbé azért anakronizmus. A kokárdának - bár rohamosan terjedt - azért még kellett egy-két nap az általánossá válásához.

Mint tudjuk, Jókai is csak Laborfalvi Róza színésznőtől, későbbi első feleségétől kapott egyet 15-én este. Szendrei Júlia a hagyomány szerint maga varrta Petőfinek a gyöngyházas kokárdát.

Az 1848-49. évi szabadságharc bukását követően a Habsburg-hatalom betiltotta a magyar nemzeti szimbólumok használatát, és visszatért az 1848 előtti birodalmi címer használatához. A forradalmi emléknek számító nemzetiszín zászlók, lobogók vagy azok részei birtoklását, használatát üldözték és büntették, a 48-as forradalom leverésétől a kiegyezésig senki sem hordhatta, mint ahogy a Tanácsköztársaság is inkább a nemzetközi vörös színt részesítette előnyben. A Kádár-korszakban csupán a nem hivatalos ünnepeken viselt kokárdát nézték rossz szemmel, hiszen abban a függetlenség vagy épp a szovjetellenesség jelképét vélték felfedezni.

Viharok dúlnak most is a nemzeti szimbólumok fölött:

...már nem Petőfiékről vagy ötvenhatról, a hazáról vagy éppen az önrendelkezésről szólnak az ünnepi megemlékezéseink, hanem ki-ki sajátos értelmezésben tűzi zászlajára vagy tagadja meg eredeti jelentésüket. Pedig a trikolór, nemzeti jelképeink már önmagukban is üzenetet hordoznak az arra fogékonyak számára. A kokárda, a zászló, a címer és a turul hirdeti, hogy van múltunk és jövőnk itt a Kárpát-medencében, s ebben a közösségben egybeköt minket magyarságunk, történelmünk. (Forrás: doksi.hu)

 

Szőke Emil:

március sugarából

 

...és jő az ünnep s nő – fényesedik

megtölti a szíveket

s kidől belőlük... Ó!

A sár a gally és csörgése itt

mint a málló vakolat is

csak kellék lesz – csupán idevaló --

 

2017. március 04.



 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 276
Tegnapi: 252
Heti: 2 925
Havi: 11 916
Össz.: 859 573

Látogatottság növelés
Oldal: A Kokárda története...
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »