Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

Március 15 – április 8



...mégis, így is- meztelen rohanok versenyt a veszéllyel,

hogy e kor megcsúfolt- ott vagyok én és a remény,

mert semmi sincs a helyén, érzem - (szőke)

 

“Készen állunk, mindig is készen álltunk a szövetség bővítésére, azonban olyanokkal, akik teljesíthetetlen feltételeket szabnak, vagy még tárgyalni sem hajlandóak, elég nehéz megállapodni.” – Karácsony Gergely

Elmondta azt is: március 15-én a Fővám téren az MSZP-Párbeszéd, a Liberálisok, az Együtt és a Demokratikus Koalíció részvételével tartandó rendezvényen egyebek mellett arról beszél majd, hogy Magyarországon “csendes forradalomra” van szükség. Szerinte kell forradalom, a szónak abban az értelmében, hogy rengeteg területen kell változtatni, mert a Fidesz az elmúlt nyolc évben nagyon sok mindent tönkretett. Úgy folytatta: számot kell vetni azzal is, az 1989-es rendszerváltás sok reményt nem teljesített be.

De a forradalomnak a békét kell elhoznia, nem arról kell szólnia, hogy gyűlöljük egymást – hangsúlyozta. Ez a békés, csendes forradalom az a kormányzás, amihez mandátumot kér – közölte.

(pesti Bulvár)

Orbánt le kell váltanunk!

„Orbán annyira sem becsüli a magyar embereket, hogy értelmesen szóljon hozzájuk. Lenézi őket, és azt gondolja, hogy annyira alacsony színvonalon állnak hozzá képest, hogy csupán eszközei az ő hatalmának, és világpolitikai “játszmáinak”

----

„Egyelőre nem akarja elhinni a magyar ember, amit a szemével lát, hogy a luftballon üres, semmi nincs benne. Nem hiszi el, hogy a gátlástalan és határozott fellépés mögött semmi nincs, csak egy öntelt seggfej, aki semmihez nem ért az emberek manipulációján kívül.” (amerikai népszava)

 

Szőke Emil:

nincs menekvés?

 

ember vagyok (még) hihetném

ám híremet vitte a veszély

a nem-emberi-lét...

ember vagyok

(ennyit tudok)

s nem közömbös a bizonytalan

„kigázolás”

és mi bennem ég rég-

csúfja

hogy „a zajok lánca elszakadt

már önállóan lengenek”

ekként itt

nincs is menekvés

hisz lépcsein

„szeszéllyel rásandít a hév:

a hatlövetű pimaszkodás”

cinikuma is –

 

u.i: A politika olyan, mint az időjárás. Időnként kell egy vihar, hogy kitisztuljon a levegő...

2018. 03. 14.


-----------------------------------------------

Lázár a rettegő!

Nincs olyan, amit az ember ne tehetne meg, midőn elfogadja a tényt, hogy Isten nem létezik.

- elveszettségem megvalósulás előtti

magában-füstölgő szótlanságát már lüktetésével

telíti - (szőke)

---

Konok Péter :

"Lázár János Béccsel riogat egy kis videóban.

Bécsben esik, szomorú, kora tavaszi eső szemerkél, és Lázár János is szomorú.

Az utcán mindenféle emberek jönnek-mennek, járnak a dolguk után. Lázár János ezt nem érti. Sose dolgozott.

Bevándorlók, mondja Lázár János.

Migránsok. Nem fehérek, riadozik Lázár János, többször is.

Nem fehér emberek, nem keresztény emberek. (Emberek ezek egyáltalán?)

A háttérben fejkendős nő babakocsit tol. Ki tudja, mi van a kendő alatt? Ki tudja, kicsoda, miféle furfangos csecsemő növekszik a babakocsiban?

A háttérben fiatalok, fülükben fülhallgató. Vajon mit hallgatnak? Ijesztő!

Apró, rémült kis fehéremberke Lázár János Bécs infernójában. Beszélni próbált sokakkal, mondja Lázár János, de senki sem beszélt németül (milyen kár, hogy erről nincs felvétel).

Rengeteg az utcán a szemét, szomorkodik Lázár János (milyen kár, hogy a felvételeken még csak egy eldobott csikk sem látszik).

Szegénység van, döbben meg Lázár János a láthatóan jómódú, átlagosan bécsi utcán ázva.

Egy bécsi utcával riogat minket Lázár János. Hogy ez vár ránk.

Nem egy borsodi nyomornegyeddel, az rendben van. Nem a nyolcadik kerületi gettóval, az rendes dolog. Nem a Hős utcával.

Nem az ellopott, feltúrt, kivágott, otthonában megfagyó, sürgősségi ellátáson meghaló, kórházak folyosóin penészedő, iskolák tantermeiben nagykabátban ülő, határaira szögesdrótot húzó, csirkefarhátért sorban álló, külföldre menekülő Magyarországgal riogat.

Lázár János Béccsel riogat. Bécs mindennapjaival.

Én valóban meg is rémültem.

Nem szeretném ilyennek látni a magyarországi jövőt: egy utca, benne Lázár János. Egyáltalán nem szeretnék lázárjánosokat látni.

Persze, az esőt, a szomorú kora tavaszi esőt sem szeretem, de arra szükség van."

Megjegyzésem:

Lázár, csak az egyetlenegy fehér-ember ott, aki a nagy szürkeségbe - rettegés-dolgát ilyetén elvégezve – be is piszkított!

 

A lehetetlenért miért lenne könyörgésem

élek még – ez lényegem – kézzelfogható-

valóságot boncolgató részeimmel

Hogy matat bennem a rend? - kit érdekel -

hogy van-e bennem s miként bírva a világnézeti árnyalat

- csalódás vagy reménytelenség - közös ok

ha bírom rég-formáit

más vélemény ellen - ott

létemre – miért az érzelmek liberalizált kétségein

adjak hangot ha másként nem tehetem - lehetne

csak választékos hörgéssel?

Bolondos zegzugaim jó- testében

ahogy a hatalom mozgékony ujjai kutakodnak

benne

már pislákoló szemekbe nézve – így is – úgyis

csak kénytelen tűrhetem „szélektől szélekig

többnyire szélen” – (szőke)

 

u.i: Ó lázár... Ó Lázár!

Minden "jótetted" olyan, mintha egy fekete nadrágba vizelnél. Kellemesen melegít, de senki nem veszi észre...

„...botorság volna azt állítani, hogy a fekete szemű emberek mind rosszak, a kék szeműek mind jók, úgy nem lehet különbséget tenni az emberek közt a hitük színe szerint se.

"Jó volna, ha lehetne, mert akkor könnyebb volna igazságot tenni, de maguk az istenek is igazságtalanok volnának, ha hitük szerint különböztetnék meg a halandókat.”(Móra Ferenc)

-------

"A Focus kiemeli azt is, hogy Lázár szerint az április 8-ai magyar választások után ugyanez fenyegetné a magyar városokat is, mert az ellenzék, ha hatalomra jutna, migránsokat engedne az országba. A Focus is hangsúlyozza mindazonáltal: a videón nem látható szemét vagy rendetlenség a bécsi utcákon.

A legtekintélyesebb osztrák lap, a Die Presse is az idegenellenességre való rájátszást emeli ki, de nem is csak Lázár kapcsán, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy mindez Orbán Viktor és pártjának választási kampányához igazodik.

A Krone.at ugyanakkor emlékeztet arra, hogy Bécs a Lázár által említett problémákat szívesen a szőnyeg alá söpri. Mindazonáltal azt is felidézi a bécsi lap, hogy a kemény menekültügyi politikájáról ismert Budapestről januárban kiderült: 1300 menekültet fogadott be." (24 hu) 

2018. 03. 07.

 -----------------------------------------------------------------------------

Prof. Dr. Lakatos Gyula

Jogfolytonosságra hivatkozva Alaptörvénybe foglalták a magyart történelem "szüneteltetését" 1944. március 19. és 1990. májusa között

2018. március 06. - 07:49

VÉLEMÉNY

(egy az egyben átvéve!)

 

Ma már egyre jobban látszik, hogy a kormány alkotmányozási és törvénykezési gyakorlata milyen nyomásoknak engedve, milyen kompromisszumok jegyében alakult az elmúlt években.

Forrás: mandiner.hu

Amit a Szent Korona-eszméről röviden beszélnek az a hatalommegosztás, a jogkiterjesztés tekintetében némi kiegészítéssel elfogadható.

A kiegészítések persze nem jelentéktelenek.

Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy a Szent Korona-tan az évszázadok során egy nem létező államelmélet pótlékaként jött létre és funkcionált – változó értelmezésben.

Rövid összefoglalókból kimaradt (vagy nem tartották lényegesnek), hogy a Szent Koronatan fogalma új tartalmat és értelmezést kapott Zsigmond és az arisztokrácia 1387. évi szerződésében.

Korábban az Árpádok és Anjouk alatt a korona a királyt, az uralkodót fejezte ki, nem kevés gyakorlati következménnyel: a korona nevében kormányoztak, ha a király kiskorú volt, netán akadályoztatva volt vagy interregnum állt elő.

Az 1387. évi szerződés után kialakult hatalmi konstellációban a korona az uralmon osztozó arisztokráciát (később köznemességet is) jelentette az uralkodóval szemben.

A kialakuló rendek (főurak és főpapok) a hatalom egyik ágenseként szerződött a hatalom másik ágensével, a királlyal. Ezek a szerződések, hitlevelek alkalmai voltak az említett jogkiterjesztéseknek.

Tehát az egyik probléma a gyakorta képviselt felfogással, hogy a történeti tények és valós folyamatok mellőzésével, de annál több misztikus kinyilatkoztatással, a Szent Korona-tan ürügyén előkerülnek olyan közjogi kérdések, amelyeknek nincs semmi relevanciája a polgári jogfelfogás és a nemzetközi jog mai keretei között.

Ilyen alapon támadták (sikerrel!), bizonyos politikai erők az 1989-ben elfogadott Alkotmányt!

Jogfolytonosságra hivatkozva Alaptörvénybe foglalták a magyart történelem „szüneteltetését” 1944. március 19 és1990. május között.

Majd negligálták az Alkotmánybíróság adott időszakban végzett tevékenységét és még nem látjuk ennek a jogi deformációnak a végét.

Persze vannak prognózisaim a dolgok várható alakulását illetően. Nagyon borúlátó előrejelzések lehetnek!

Most a nagy választási lázban a társadalom többsége nem látja, (nem is láttatja vele az értelmiség) a fától az erdőt!

---------------------

 

...és egy megjegyzés még ide:

 

„Neve: adj pénzt és ne tudd mért.

Neve: halj meg más javáért.

Neve szégyen, neve átok:

Ezzé lett magyar hazátok.”

Vörösmarty Mihály: Országháza – 1846. június-augusztus

„Ha hatalmat akarsz és nem vagy szoci, akkor a jobboldal vezetését kell megkaparintanod és az „úri osztállyal” kell konkordátumot kötnöd!”

És akkor, a megszerzett hatalom birtokában, megtehetsz szinte bármit, mert „erkölcsileg támadhatatlannak” állíthatod be magad a jobber-szimpatizánsok közegében (hiszen nem vagy „komcsi”). Szinte bármit le fognak neked nyelni – csak vissza ne ereszd a hatalomba a komcsikat!

A „klasszikus jobboldal” azért akart korlátlan és ellenőrizetlen hatalmat, mert (mint fentebb írtam) ez volt a szellemi hagyománya, a Fidesz-vezetők (akik személyükben „egyszerű népfiak” voltak) pedig azért, mert a hatalommonopólium a legpraktikusabb azoknak, akik rá akarják tenni mindenre a kezüket. Ráadásul: a „nem úri” néphagyomány is az volt, hogy „Ha egyszer sikerül kivakaróznod a pórnép soraiból, akkor kapaszkodj meg minden erőddel, hogy vissza ne csússz!” – ez a „kapari paraszti logika” dolgozott Orbánékban, amikor elkezdték tervezgetni a 2010 utáni jövőt…

Amikor Orbán Viktor a 2009. szeptember 5-i kötcsei beszédében azt mondta, hogy „Azért alakítunk kormányt, mert így nagyobb jólétet és biztonságot lehet elérni…”,

akkor erre gondolt: a „kaszt” jólétére és e jólét bármi áron való „alkotmányos bebiztosítására”…

…És ezért nincs benne a mi „gránitszilárdságú” gumirugalmasságú szép, új alaptörvényünkben az a bizonyos svéd típusú offentlighetsprincipen…

Mi, magyar állampolgárok azonban tanuljuk meg – jegyezzük meg ezt a fontos svéd szót és kezdjük el együttesen és következetesen kikövetelni, megvalósítani a Nyilvánosság Elvét!

(forrás: Progresszív)

 

Szőke Emil:

kérkedő fészek-meleg léttel...

 

Mondd – egyszer hallgatnál rám is?

...hisz nem kímél a lét -

s hozva förgeteggel csap rád a gond

ott időz

hol a gondolat is már őrlőpofái közt

- amihez nem kell már sok idő az a vég!

Csak óra-járása és rá sértése még

hogy hűbb légy – megegyező rég

mert a harc torz megfogyatkozott-

hatalomért tombol

(határokon átívelő imáitok érte most)

és a vágy is magáért szólt

mindabban hosszú nappalok bosszútól-izzadt dolgain

jelenidőm

midőn

azt is fájva panaszlod - körötte a sereglést is -

hát lásd - a tévelygést a büszke felfödőt

- dísz melyre építkezik időm

mégoly kirakati lendületén most

már - hogy szinte bomolni is édes a vágy mostanáig

rá örömben - de oroszlánképpel- ma bolondozása ég

aktusain a mozdulat kilencvenszer jámborabb

nap mint nap

miként utána

rég-formáit

hozza vissza kelletni magát – mint legendás állat –

 

u.i.: Hírnév... na, igen... könnyebb átjutni vele az útlevél-ellenőrzésen...

Leginkább az a tragikus, hogy az ember azt hiszi, minden örök az életében. Aztán mikor vissza kell nézni, csodálkozunk, hogy a múlt elmúlt...

 

2018. 03. 06.

-----------------------------------------------------------------------------

Zavar a zavar... nagy a kavar!

 

Sokk rajtam - ízében a lét - fala erő s kegyből ajtaja

háromszor el magamat sirathatom ma (szőke)

 

Mint ismert, Vona pártelnökről kikerült egy felvétel, melyen muszlim fiatalok előtt törökül tesz hitet Allah előtt. Nem sokkal ezután Vona Gábor magyarázkodásba kezdett, de csúfos kudarc lett a vége... s törölnie kellett az eredeti bejegyzését. A kritikus kommenteket pedig eltávolították.

Kétségtelen: ez a legegyszerűbb: ha valamit úgysem lehet kideríteni, akkor fölösleges bolygatni. (Az esetlegesen-másképp vélekedőket pedig ellehetetlenítették vagy- majd ellehetetlenítik, tudománytalan, elfogult, elvakult jelzőkkel illeték!) A tények elferdítése, a valós történések hamis színben való feltüntetése nem csupán szimpla történethamisítás (az is!), hanem a nemzettudat – stílszerűen – megmérgezése, függetlenül mindentől (az igazságtól is), amit nyilvánvalóan a a „Jobbik”-ban sohasem mondtak ki. Bármilyen történelmi esemény manipulált adaptációja beláthatatlan következményekkel járhat: a nagyszerű elődökbe vetett hit a „történelmi gyökerek” amortizációját eredményezheti (amiből csak a gyökér maradt meg). Nagy felelőssége van tehát Vona pártjának ebben, éppen ezért nem lehet elegánsan elintézni, megfelelő nyomós indokok nélkül lesöpörni azon vélekedéseket, amelyek az esetet komolyan veszik. Vona szerint Istent dicsőítette és nem Allahot (nem mellesleg Isten Tanri törökül) – de mindegy is... az igazság Vonánál is hadilábon áll! Elébb hazugság, aztán a magyarázat, majd egy újabb hazug állítás, csakúgy mint Orbánnál: a hatalomért mindent... A Jobbik "néppárti" pártelnöke nem a videofelvételeken fejtette ki először az iszlám iránti rajongását. Egy 2011-ben megjelent könyvében is arról írt Vona Gábor, hogy szerinte az emberiség tradicionális kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. Mintha ilyeneket már Orbántól is hallottunk volna!

...és a legújabb:

Erdélyiek Vonának: "Nem mondasz el itt semmit, menj haza!"

Attól, hogy a Jobbiknak van egy ezzel kapcsolatos álláspontja, az nem jelenti azt, hogy a Jobbik szavazóé is ugyanaz… Sőt!”

...megy a kever-kavar, már érthetetlen ki- ki ellen van, ki itt a magyarabb magyar!?

„Vona Gábor a baloldallal, és különösen a Gyurcsánnyal való választási együttműködésről hárított, jobbikosok korábbi határon túliakat gyalázó kijelentéseivel kapcsolatban pedig csak hebegett-habogott, ahogyan Simicskáról sem tudott mondani semmi érdemlegeset.”

A Jobbik-hívők új hangja: „Mocskos féreg! Jogokat mersz magadnak követelni, te román patkány?”

A Jobbik nem tudja követni ebben a kérdésben Gyurcsányt, az túl nagy pofon lenne azon nemzetben gondolkodó szavazók számára, akik valamilyen rejtélyes okból még mindig azt remélik, hogy a Jobbik lesz még valaha nemzeti párt. Ugyanakkor, aki kíváncsi a Jobbik szavazótáborának mai hangulatára, az olvasson bele a párt világhálós portálján, az alfahíren a hozzászólásokba. Az a fröcsögés, ami ott folyik ellenünk a Jobbik talpasaiból, nos, az Gyurcsányt is megszégyeníti. Hogy is mondja Vona a Fidesz-szavazó nyugdíjasokról? Szennyvíz folyik a szájukból. Nos, ez teljes mértékben igaz a „neo-Jobbikosokra”. Hadd idézzünk közülük, mert tanulságos. Lássunk előbb egy mérsékeltebb hangot: husqarna: „Attól, hogy a Jobbiknak van egy ezzel kapcsolatos álláspontja, az nem jelenti azt, hogy a Jobbik szavazóé is ugyanaz… Sőt! Személy szerint én anno a népszavazáskor is nemet mondtam rá és ez az álláspontom azóta sem változott… A külhonban született és élő magyaroknak megadott szavazati jog egyenlő, az anyaországi magyarok szemen köpésével…”Van lejjebb is:„Viccet félretéve, utálom Fletót, mint a véres ondót, de ebben a kérdésben mellé kell állnom. Még akkor is, ha megrögzött Jobbik szavazó vagyok. Nálam a józan ész magasabb szinten van, mint a párt hivatalos álláspontja. Jelenleg Orsós Fingszagú Viktor a haza legnagyobb ellensége, és a maga által annyira rettentően védett erdélyiek 99,5%-a erre a Fingszagú Orsós Viktorra szavaztak legutoljára. Miért is kéne nekem cigányuralom alatt élnem? Azért mert elítélem, hogy az agyilag átmosott erdélyiek, Magyarország legnagyobb maffiózójára szavazzanak, ezáltal tönkretéve a jövőnket?!”De legszorgalmasabb Szekeres Flórián, akinek okádásai közül csak egyet idézek, a többi is hasonló hangnemű. Íme, hogy reagál a Jobbik híve a tárgyszerű, nemzetelvű érvelésre (a helyesírási hibákat meghagytam):„Moslék román, hány %-ok szavazott a cigányra? Mondjad!!!!!!!!!! Milyen jogon mersz te ide szavazni, mi román? Tessék el is ismered, hogy szinte mind a fideszre szavaztatok!! na ennyit rólatok! Ki nem szarja le , hogy mennyien vagytok, NE SZAVAZZATOK IDE, TI MOSLÉK KOMMUNISTA NYALÓK!!! A pénzért mindent!!! Olyanok vagytok , mint a cigók! Idéz a vitapartnertől: “És ezek vitatják el az elszakított magyarság jogait?” majd így reagál: „Na mocskos féreg! Jogokat mersz magadnak követelni, te román patkány? Ezek után?”Hát ezt sikerült elérni Vonának a jól indult, de gellert kapott néppárti manőverrel. Eltávolodott a párttól Bíró András Zsolt, Tóth Gy László, Raffay Ernő, Vincze Gábor, Lovas István és még sorolhatnám a markáns, az egész Jobbiknál a nemzet asztalára nagyságrenddel többet letevő 10-15 kötetes szerzőket, jött helyette a gyurcsányista fröcsögő, románozó, moslékozó aljanép. Valami azt súgja, hogy nem ez volt a cél…Az áldott emlékű Pongrátz Gergely, aki ennek a jól induló, hitelesnek tűnő csapatra hagyományozta a lyukas zászlaját, forog a sírjában.”

Ezek után:

az összefogás sulykolása az MSZP-vel hozhat-e változást? Igen, hozhat, ha a cél Orbán hatalmának megtörése, hatalmi idejének megszüntetése lenne. De sajnos- mindkét párt a maga elsőbbségét és fensőbbségét hirdeti! Tűz és víz! Vajon, így megférnének egymás mellett. Nehéz elképzelni – hinni.

Inaszakasztó munka lenne. Az erkölcsi felelősség nagy... a gyötrelmes kérdések egyre nyomasztóbban égnek az emberek lelkében, ám a szenvedés már mindent felülmúl... a jogállam leépítése, a diktatúra felépítése- a Janus-arcúaknak adja a valót. Itt hiába mosolyog az egyik arc, másik már élet és halál közt, egyre keserűbben maródik fel a káprázatok jajaiban.

Természetük csak a saját hasznukat lesi, azt, mit nyerhet el a másiktól és hogyan uralkodhat rajta, nem törődve senkivel....

Romániában Vona kimondta: nincs koalíció – nincs együttműködés a baloldallal!!!

 

Szőke Emil:

gondolatban...

 

nos- birka nép

tűrünk-e még?

- örömben

kiszökik a rend a hantok alól

hol öregjeink nyugszanak a föld eladva már

hol - volt hogy csalogány dalolt ezer

és érvre év - és a bátorság már kőszobrot ölelve font

imára át - mind-mind múltidőmön szülve lelten ott

amiként

szétmarcangolt a karma

külleme mára mutatja - hogy a Fő eltelt maga-

valóján

módszer már a lehetetlen

akit gyönyörébe vegyít a rég

elbizakodottsággal átírja ezer-év történetét...

 

u.i.:Kétszínűségről.

„Sok ember olyan, mint a kaméleon: tetszéseként válthat színt. Sok olyan, mint a vitorla: magában mozdulatlanul áll, de minden támadó szélnek enged, s annak változásaként változtatja irányait, most éjszak, majd dél felé. Sok ember eszközzé tétetik, mert egyébre nem való. Sok eszközzé teszi magát, hogy saját céljait elérje.”

Kölcsey Ferenc: Parainesis (részlet)

 2018. 03. 05.

-------------------------------------------------- 

Búcsúmenet!?

 

...segítsetek!

Segítsetek az istenért...

Időm lejár, veszett a remény.

Engemet már kinevetnek

ahogy megvisel az élet-nélküli élet. – (Szőke E.)

 

Eddig szkeptikus voltam. Ma már optimista vagyok (no- nem túlzottan csak lájtosan), mert a békemenet ellen kell egy búcsúztató menet is... talán rádöbbentünk másokat is, hogy a „rohadt állatok” (idézet Bayertől) nem a mi sorainkban vannak, hanem ott, ahol békét hirdetve gyűlöletet keltenek – igen, a hatalom felől- az ellenzék felé... idegeneket verbuválva (erdélyi, lengyel és ukrán „kapatosakat”) és buszoztatva őket ellenünk (a közmunkásokról nem is beszélve).

– amikor/most – Orbán épp ki akarja sajátítani a magyarságot saját, személyes használatára, akkor épp annyi megvetés sújtsa, amennyivel ő illeti Brüsszelt, és az ország többségét!

Márc. 15.

...de a társadalom a történelmi időket soha nem értette... nem értette – mint ahogy most is értetlenül állunk az orbáni „igazságok” előtt, amelyek inkább tűnnek gazságoknak...- valahogy a történelemben a századok- ezredek évidejében a római kor kísértetei őrizték a bölcsőjét minden társadalomnak.

De egyet nem szabad felednünk – ha már a történelemre hivatkoztam- és látnunk is kell, hogy bármely kevéssé hősies is a polgári társadalom, mégis hősiességre, önfeláldozásra, polgárháborúra és népek csatáira volt szükség (terrorra is- furcsa nem?) ahhoz, hogy világra jöjjön... hagyományok, eszmék kellettek...- de önámítás is, amelyekre szükség volt- van... hogy a harcaik polgárian korlátolt tartalmát önmaguk előtt elrejtsék, és szenvedélyüket, a nagy történelmi tragédia magaslatán tartsák.

- (s nemcsak azért mert visszariadnak saját céljaik bizonytalanságától- annak hatalmasságától), hanem – mert minden visszafordulást lehetetlenné tesz.

Lám- ez- miként a gyengeség egy csodahitbe menekül. Orbánék meg szépen besöprik a babérkoszorúikat, a köztársaságot már leszámítolták és teljes csendben- mögöttesként megszerveztek egy új-régi Főhatalmat!

A kiabálás nem elég itt, s a libák gágogása sem menti meg a Capitoliumot.

Ha az ellenzék nem ébred fel (összefogásra mindenkivel - „Jobbikkal” is, és azokkal is, akik most váltást akarnak- kicsik, nagyok mindegy!), akkor minden eltűnik, mint a délibáb, egy ember – nevezetesen Orbán mágikus igéjére!

A rendeleti kormányzással hatalma bebetonozva!

A választójog mehet a szemétkosárba... a nép megírta magának a végrendeletét!

A fortélyos szellem győzött! Ezt akartuk? Nem!

De kötelezően ünnepeljük... ?!

------------------

„Nyugalom: (teszem hozzá: talán a kirakatban, az van még)

folyóparton ülünk. Orrunk előtt hömpölyög a víz. Partok közé szorult béke. Távolba nézünk. Tisztán látunk, már csöpp odafigyelés kell, hogy meglássuk azt is, ami a lábunk előtt hever. Hogy rátaláljunk a mi kagylónkra, a mi kavicsunkra. Amely mióta a világ világ, ott vár ránk. Türelem, kicsim! Vágyakozz rá, és amit neked szánt a sorsod, előbb-utóbb megkapod. Folyóparton együtt ülve hamar megértenénk: ahhoz, hogy mélyre merüljünk, mozdulnunk sem kell. Csak bámulnánk a látszólag egyhangú, de mégis mindig változó folyamot, és a messzi forrásról beszélgetnénk.

Ujjainkat a homokba fúrnánk, és látnánk, hogy a kicsi gödrökben feltör a víz.

Hiszen a folyó a fövenyben, a földben, a homokban is munkál, mossa, bontja, alakítja a partot. Minta a teremtő ember számára.” (Nagy Bandó András)

Hogy tudd: ha a megértés bármely fokáról szemléljük is a Természet megnyilvánulásainak harmonikus nagyvonalúságát, az emberi érzékelés legnagyszerűbb élményében részesülünk. Ezt a kitérőt (Nagy Bandót idézve) csak azért írtam ide, hogy érezzük a béke csendjét és érezzük semmi nem magáért való, mert aki e nagyság egyetlen parányát is megragadja, máris... célt ért el! - és minden összetartozásban (a változó természetben is) a szeretetet varázsát érzi ki.

------------------

Kell a fényezés, már e jelenben (hogy elromlottak dolgaink), a kirakat ma a legfontosabb a hatalomban... és épp ezek a dolgok mutatják, hogy mennyire álságos és sunyi a vezetés... egészen a CÖF-ig!

Átlátszó ez a hűség – miként a kompromisszum megköttetik az erő elvén. Inger és csoporthatás, erő és a jellem, összedolgozás és összjáték az „önkéntesség” elvén, az irány tényezői. És a tév' !Parancs az parancs- az csak szaporodhat, tehát jobb végrehajtani azt - íme a kiszolgáltatottság, ahol hiányzik a gazdaérzet... vagy vállalva a hátrányokat és usgyi- menekülés a vége? Inkább a „közvetlenség”, vagy az „azonnaliság” haszna? Kitudja mi lesz még ebből? Békemenet! Aljas vezéreink dicsét, immár egyfajta központosított piedesztára emelte e tett, ami majdnem kizárólagosan az egyének a csoporterőkkel szembeni szolgai behódolására helyezte a súlyt, kitéve őket a csoport előítéletének, merthogy az erősebb kutya baszik! Ezt éreztetve...

Nesze neked egyéni döntés és a fideszi értékítélet!

Orbán: "nem harcolunk elég jól". Ezért több harcosságot, "minden egyes bennünket ért támadásra egyenes, világos választ várnak tőlünk" - mondta, úgy összegezve: jobban kell harcolni.”

Egy rész a kevés is, meg a sok is – pongyola megfogalmazás így is, úgy is. Lassan már mindenki elégedetlen a Fidesszel- nem volnának belharcok, ha nem így volna. Orbán eljátssza a süketet? Lehet, de akkor is látni kellene, hogy rossz felé mennek a dolgok. Ha már itthon nem hallgat a jó szóra, észrevehetné az EU reakcióiból, hogy nincs minden rendben... Harc és harc, harcolni kell- ez egy beteg ember kijelentése, aki már képzeletében is korlátozott. Erkölcsi felelősség tekintetében ott az ellen- és mindig ott, mert nem érzi, hogy neki abban valami része volna, hogy elzüllött az egész Fidesz, kezdve a kormánytól s folytatva a legutolsó hű pártkatonáig!

Mert hogy nem harcolnak elég jól - talán nem is kellene harcolni... undorító ebben a hazában, hogy a magyar- magyar ellen harcol, és ez kizárólag Orbán felelőssége.

Most, majd meghirdetjük a harcot a harc ellen! - egy búcsúmenettel értük...

 

Szőke Emil:

tudom a módját?

 

Örömöm nincsen

mégis vidáman elnyúltam itten

cifrát mondok

hogy az Isten... értse is meg

miként az élet

én itt mégis vidámra vettem időrendjét

merthogy a sors is hibáz – bizony még

kanyargósan veszi útját (mondom rég)

...hol felejt - hol meg tapod - közönyével el

csak árnyékra megy...

hogy már

reggelre nő - délre fogy - estére nyúlik

így fogott pórázra az idő - így

a vonalait élesítő akusztikán –

 

u.i: „A kisemberek félelme az összemorzsolódás. A tömegben élő mindig attól reszket, hogy valakinek a lába elé kerül. (...) A nyugtalanság állapotát kitűnően fejezik ki e szavak: majd elválik. (...) Az ember nem nyugszik meg a váratlan helyzetben. Lesi a lehetséges következményeket. Kissé ügyel az ember: vár valamit. Hogy mit? Nem tudja. Kit? Majd elválik.”

(Victor Hugo)

 2018. 03. 01.

---------------------------------------------------------------------------- 

Hódmezővásárhely...?!

(ideje kijózanodni!)

 

 A harc ideje jön?

...és a fészeké is eljött?

 

...nagy a kuszaság

melybe keveredtünk...

 

- szégyellem is talán dicséreted

„a gyengülő termékenység

erőszakos jelei közt...

még sértetlenül” – (szőke)

 

...nagyon helyes, hogyha már ennyien elmentek szavazni, akkor győztek! Örülök. Ám, ilyenkor eszembe jut Esztergom... és az évekig tartó kínlódás, mert a Fidesz volt többségben... és lejáratódtak mindnyájan. Győzelem így - kell-e így? És nézzük nagyban, ahogy most áradoznak az ellenzéki oldalon, mert Lázár városát legyőzték: április 8-a utánra imigyen sem - nem gondolkodhatok, hiszen az ellenzék öröme csak addig tart ki, míg elhiszi, hogy a demokrácia szabályait be fogja tartani a Fidesz.

Aludtak? Elméláztak?

Talán igen, talán nem... a kicsinek is örülni kell most, a nagy falat még hátra van, ha lesz választás, mert afelől nincs kétségem, hogy a hatalom oldaláról megjön majd a válasz. Hogy mennyire tetszik az egyeseknek, meglátjuk akkor!

Ha nagyon szorul a hurok és Orbán csapdában érzi magát, akkor valamit kitalál, ami nem lesz jó nekünk, és az a szükségállapot lesz! A fiatalokat már megpróbálták provokálni, de a harci-hév hamar lelankadt, ilyetén még kivárásra játszik Orbán, de annál ütősebb lesz a vég. Ha meg nem lesz semmi... akkor a győzelem is elmarad. Ugyanis olybá sikerült a jelenlegi urakat fölrázni, hogy jól összezárnak, majd patikamérlegen kimérik a praktikákat és puff – jön a meglepetés. Lesünk majd, mint a luki-nyúl a bokorban...

Rendőrállam van, és egyesek szerint diktatúra

(megjegyzem, szerintem is)

...ellentétben a jogállammal, olyan állam van most, melyben a rendőri felügyelet és a preventív intézkedések az egyéni szabadságot a szükséghatárain túl korlátozzák...

Olyan állam van most, amelyben az uralkodó körök hatalmuk fenntartásáért a polgárok egyéni életét állandó titkosrendőri megfigyelés alatt tartják, és szabadságukat korlátozzák.... egyeseket már sorozatosan vegzálva, másokat még észrevétlenül... ámde nyomukban...

„A tömeges, állami megfigyelés még abban a valószerűtlen esetben is elnyomó jellegű, ha bosszúszomjas politikusok nem arra használják, hogy magánjellegű információkat szerezzenek politikai ellenfeleikről.

Attól függetlenül, hogy a megfigyelés "jó" vagy "rossz" céllal történik-e, tilalomfákat állít az emberi szabadság kiteljesedése elé.”

(Glenn Greenwald)

Csak azért volt e kitérő részemről, hogy semmi nem lesz „ingyen”, semmi nem lesz úgy, ahogy azt hinni tetszenek a DK-nál, az MSZP-nél.

Akár ki is jelenthetem, hogy lefutott minden – a naivát eljátszó „Jobbik” sem lesz összefogás nélkül váltópárt – lehetetlen lesz. Ja, hogy kicsiben Hódmezővásárhelyen sikerült valami... ez nem zár ki semmit. Tehát, nem kellene vég nélkül az örömüknek szentelni az időt, mert sírás-rívás lesz a vége! Nagyon rövid az idő, az alvó oroszlánt, pedig máris jól felpiszkálták!

-----

...a kiskunhalasi időközi választáson meg a Fidesz-KDNP jelöltje nyert 70 százalékos támogatottsággal.

Németh Szilárd mindkét győztesnek – a hódmezővásárhelyinek és a kiskunhalasinak is – gratulált. Szerinte az emberek döntését tiszteletben kell tartani. „A Fidesz mindig tiszteletben tartotta az emberek döntését” – tette hozzá, és arra kért mindenkit, hogy tartsa tiszteletben az emberek véleményét. Nagyon drukkol a hódmezővásárhelyieknek, hogy „a döntésük sikeres legyen”, mondta (a gúny benne van). A felvetésre, hogy a hódmezővásárhelyi időközi választás eredményéből milyen országos tanulság szűrhető le a Fidesz számára, azt reagálta, hogy a polgármestereknek figyelniük kell a helyiekre, és a helyiek döntését tiszteletben kell tartani. (mti)

-----

A magyarok többsége 2014 és 2018 között nem érzékelt változást az élethelyzetében, valamivel többen vannak, akik vesztesnek érzik magukat, mint akik nyertesnek.

Ha ezt az adatot a korábbi kormányzati ciklusokat lezáró felmérésekkel vetjük össze, avagy a szokásos magyar panaszkultúrából fakadó várakozásokból indulunk ki, akkor értelmezhetjük úgy is, mint ami inkább a kormánynak kedvez – legalábbis elsöprő kormányváltó hangulatot nem jelez. Különösen igaz ez, ha a következő négy évre vonatkozó várakozásokat vizsgáljuk: érdemben többen vannak, akik a helyzetük javulását várják 2018 és 2022 között, mint akik romlásra számítanak. (24 hu)

-----

Itt már – ebben az országban mindenki mellébeszél... megvezetik a másikat, de a az általuk felállított csapdákba, mégis maguk masíroznak bele.

Lám! – a kettős-beszédek formakönnyedsége, hogy olyan Magyarországot kaptunk, ahol a konzervatívok és szocialisták, liberálisok és antiszemiták úgy beszélnek egy-nyelvet anélkül - hogy tartalmi- több-értelmezésében valaha is megértenék egymást… Gratula!

Amikor már „Hitler” vagy netán „Horthy” lovagol megint a hatalomátvétel felé?

Hogy nyomorultakon üljön trónt- rajtunk, egy „prezidenciális” rendszerben kormányzóként? Akkor itt a semmi, amely annyit is ér – cselekvés és munka helyett megint az ígérgetés száraz kenyérmorzsáin éljünk, mellyel pusztulásunk a vég.

A hogyan érdekelne… és miért kell ezen csodálkozniuk – mert minden párt ezt teszi. Engem nem hat már meg, hogy ki milyen demokrata, ha szarnak van! Hogy milyen az ilyen közösség és mennyire értem, mely értékben a zsebbe, hol velem csak szennye és dombjain kapirgálhatom a mindennapit’? Ó mily modern! Na, ja - a hit!

MSZP - és magukban, mert jó-pénzért voltak ott, hol eddig is – és hiába!

Így is vezetésre termettnek hihetnénk, aki magát annak vallja, hogy három évig „fügefalevélként” takargatták kivéreztetésünk valóságát? Nem fékevesztett vágy ez? Pláne, hogy mindezek után is büszke öntudattal szemléli magát – de mert ehhez nem kell tudás csak vastag bőr és túldíszített ruha hozzá, hogy aki a „valakit” látassa s „őszinte” érzéseit… inkább gátlástalan, hogy milyen fontosnak tartja magát.

Karácsony, talán kihúzza a szarból őket, ám a szociális demokráciát csak ő akarja (ebből bizony az esetleges győzelem után összeveszés lesz!) mint jelölt, értékesnek tartja a miniszterelnöki széket – lehet vele és ezzel a vággyal, csak tisztessége lett? - és minden más pénz nélkül marad – így álomnak is csak rémálom lehet jövőnk. A Fidesz többség itt is megmarad!!!

„Elmagyarított”- mondataim nem tudom mennyire érthetőek, de kiakadtam a hivatással járó kötelességtudaton… a szocialistán is, mit próbára nem tett az idő (talán velük mégsem bánt el oly kegyetlen, mint velünk – akiket most négy-év teltével megint „védeni” akarnak). De mert „igaz-álarcot” cseréltek, reményeit egyik sem veszítette egy új-rendről ábrándozva... Kunhalmiék erősen nyomulnak- mert ugye a hatalomszeretetük megmaradt - ez az igazi konzekvencia a saját életük számára. De velünk mi lesz? Akik eddig is megalázó szegénységben éltünk, „folytonos és egyre szaporodó politikai csalódások között”! Megvédenek bennünket, de hisz a Fidesz sem tett mást, állandóan bennünket védett... hogy hihetnénk, hogy ezek után minden más lesz. Eddig csak szavak voltak... tettek majd ha... ugyan már – hagyjuk már.

A Fidesz emberei a Fideszt szolgálják továbbra is

...ahogy volt az kicsiben az Esztergomi győzelem után, ahogy lesz az kicsiben a Hódmezővásárhelyi győzelem után, úgy lesz az nagyban, az országos választások után (ha győz az ellenzék). Mi a nép csak kísérleti alanyok lehetünk s mint a mérgezett egerek várjuk a gyógyító-vakcinát, hogy a gyógyulás után megtérjünk máshová... szép kilátások... jó kilátás!

Szóval előre ittunk a medve bőrére... megint, ahogy az már jó szokásunk volt is mindig! Teljes rendszerváltás kell... nem lehet a „folytatjuk” jelszó sem itt, sem ott... a régi módon nem lehet már élni, elfogyott a levegőnk! Megfulladunk. Belefulladunk!

 

még

 

Áldozol, majd káromolsz,

disznódra is halál vár,

birtokod is kulccsal őrzött,

e drága anyaföldön, mi csak tiéd-

lehet,

hisz birtoklod -

Bár- már mások sűrű könnye rajta,

ott, te, könnyre képtelen,

és szívtelen még – (szőke)

 

2018. 02. 26.

 

 --------------------------------------------------------------------------

 

A KDNP már megint...

 

Uram! - add jó-erőben élnem napjaim

s adj megelégedést, mert a most elvadít – (Szőke E.)

 

(a kommunizmus áldozataira emlékezve)

Rövid, de szívhez szóló közleményt hozott le az MTI vasárnap reggel, melyben a KDNP arról ír, hogy szerintük talán fel sem fogható, hány családot és közösséget tett tönkre a kommunista diktatúra,

„miközben a félelem és a rettegés évtizedekig beárnyékolta nemzetek, országok, kontinensek sorát”

– írja a párt közleményében a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. Éppen ezért fontos, hogy tudjuk, van megoldás arra, hogy el kerüljük egy újabb diktatúra kialakulását. Nem lesz másra szükségünk, csak a kereszténységre és a demokráciára, ha ez a kettő van, akkor minden van. A totalitárius diktatúra ugyanis a KDNP szerint rombol... (akkor segédkezet nyújtva, miért építik megint ki?)

A népbutító politikájuk rombol.

Voltak áldozatok, ez kétségtelen, ám a többség akkor jobban élt! Ezzel a kijelentéssel nem akartam semmit elfogadni sem megtagadni, de volt munka, tisztes fizetés (húzó ágazat a mezőgazdaság volt, az oktatás és egészségügy még) - és az otthonok java-része is akkor épült... nagyobb biztonságban éreztük magunkat mint ebben a demokráciának hazudott autokratikus orbáni világban. Ahol- most egy diktatúrát építettek, a jogállamot leépítették... Istent hozták elő, merthogy a felelősséget nem vállalják földi tetteikért. Mire oly büszkék a kereszténydemokraták... (?) - szégyen és aljasság is egyben, amit manapság tesznek!

Az emberek maguk csinálják a történelmüket, de nem szabadon, nem maguk választotta, hanem közvetlenül készen talált, adott és örökölt körülmények között.

Valamennyi (holt) nemzedék hagyománya lidércnyomásként nehezedik az élők agyára. És éppen amikor azzal látszanak foglalkozni, hogy magukat és a dolgokat átalakítsák, hogy valami soha nem voltat teremtsenek, éppen az ilyen „válság-korszakokban” idézik fel aggodalmasan a maguk szolgálatára állítva a múlt szellemeit, kölcsönveszik neveiket, jelszavaikat, jelmezeiket, és egy más (megvezető) nyelvezetben előadják magukat mint KDNP, hogy álruhájukat tartsuk tiszteletben, miközben asszisztálva teszik semmivé a múlt és jelen értékeit (oktatás, egészségügy és akár a gazdaságot is említhetném). Beemelték a vallást – az államot összemosták vele, iskolai támogatásban az egyház háromszorosát kapja mint az állami – lopnak- csalnak, megvezetnek és hazudnak az emberek szemébe, valahogy még mindig az inkvizíció hagyományának rabjai!

Nincs kivétel. Mindenki hazudik. Úgy színezi ki az igazságot, hogy célszerű legyen: a horgásztól kezdve, aki eltúlozza a - szökött - ponty méretét, a politikai memoárig, ami a csekély tapasztalatot a történelem aranyává változtatja át.” (Joanne Harris)

- A kereszténydemokraták ezen kívül úgy vélik, hogy a kereszténység és a demokrácia az élet tiszteletét, az egyének és közösségek megbecsülését és szabadságát képviseli. Kár, hogy nálunk ez a gyakorlatban egy kicsit sántít. -

Amikor a vallás és a politika egy szekéren utazik, a kocsisok azt hiszik, semmi sem állhatja az útjukat. Hanyatt-homlok száguldanak előre, egyre gyorsabban. Akadályra már nem is gondolnak, és elfeledkeznek róla, hogy aki vakon száguld, az a szakadékot csak akkor veszi észre, amikor már késő.” (Frank Herbert)

A vallás megint az elnyomást hozza ránk – annak elfogadását sugallja. Gyűlölködést szít, ahogy egy párt az árulást is felvállalja, és ez a párt a KDNP – hogy elterelje a tömegek figyelmét a valóban fontos és lényeges gazdasági és politikai kérdésekről... a mai világuk megint a jobbágyi függőséget hozza előtérbe, annak elfogadására szólít fel - lassan megint (és éppen ők) az embereket üldözik hitükért vagy hitetlenségükért, erőszakot vesznek/tesznek az ember lelkiismeretén, miként most megint az állami állásokat is, és az állam biztosította jövedelmeket is ilyen vagy olyan állami-egyházi mákony terjesztéséhez kötik! Undorító, ez a hatalmaskodásuk. Igen, lassan megint kikövetelhetjük az egyháznak az államtól való teljes különválasztását, hogy ily módon tisztán ideológiai és csakis ideológiai fegyverrel, esetleg sajtóval vagy élőszóval harcolhassunk a vallási köd ellen!

Az elbutítások ellen!

Nem lehetünk közömbösek a vallásos meggyőződésben megnyilvánuló tudatlansággal, szellemi sötétséggel vagy obskurantizmussal szemben!

 

Szőke Emil:

Istenes világomban is istentelen...

 

Íme- mivé tették

hazánk földmíves népét

országom a nyikhajokkal- hogy égre tört

mértékére báj – érdemére idő

s hírbe nő... jó a szél

dagad a vitorla már

s túl kelletén itt

a túlígért -

Önmagán az úr és az víg

ki- naponta így...

Ó Isten! - vonj rájuk felhőt vagy napfényt

nem teszi érvénytelenné azt- bármi jön

de nem is formálja át s nem vonja vissza azt

amit egyszer az óra elvitt!

Szavazz az ígéretnek

szavazz erénytelen...

érte bő jutalom

talál talán -

bár még - lehet az is elégséges

ha zavart kavar a tisztség –

 

u.i.: „Ami megtörtént, azon az Isten sem tud változtatni, csak a történészek.

Buzgólkodnak is szorgosan, a politikai megrendelők elvárásait teljesítve.

Ezért tanulmányomban mind az égieket, mind a történészeket mellőzni igyekszem.”

(Popper Péter)

 2018. 02. 25.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 273
Tegnapi: 198
Heti: 973
Havi: 5 948
Össz.: 866 783

Látogatottság növelés
Oldal: Március 15 - április 8
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »