Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Gyurcsány és a népszavazás és Kerék-Bárczy (!)

 

Rólad ki- büszke

szólaltathat hexametert a költő

hirdesse hát csak ő

s épülje követőidet a szerencse - (szőke)

 

"A Demokratikus Koalíció /.../ elnökségi ülésén Kerék-Bárczy Szabolcs bejelentette, hogy lemond pártelnökségi tagságáról és kilép a DK-ból. A DK megköszöni Kerék-Bárczy Szabolcs eddigi munkáját."

Megint megcsap a kezdet hangulata...

Nyugati politikát kell folytatni, középre kell nyitni, a jobbközép felé kell nyitni, a demokratikus baloldalt békén kell hagyni. Azok a kiváló barátaim és kollégáim, akikkel én nyilván együtt fogok működni a következő időszakban ezen az oldalon, ők építkeznek a maguk módján hihetetlen erőfeszítésekkel. Hozzá kell adni azt az erőt és energiát, amely ma nincsen meg a demokratikus oldalon, amelyet csak középről, ebből a szabadelvű konzervatív jobboldali középből lehet összeadni” – mondta Kerék-Bárczi Szabolcs.

Ó, nagy a rejtelem, van itt jog- meg minden. Magyarság sorsa benne, megadása a végzetnek és a gyurcsányi történelemformáló erő, mintha minden összeforrna. A reménytelenség, az elutasítás, s a tragikomikum gesztusaival az értékelés. Valamiféle vak ügetés az álomhoz, ahogy létre vágyik- bezöldelni az elsivárosodott tájat.

Csakhogy az útvesztő itt és most.

A politika ködében agyondumálva – plakátolva, pénzt herdálva Orbán részről.

Kétségtelen a kétség- fogyatkoznak, építkeznek- nagy a káosz-érzet... hogy lesz életteljesebb- mi erő, bátorság, gazdagság és szépség? Orbánt 2018-ba sem lehet leváltani... ha nincs összefogás. Ezért is kellene mindent megragadni, a Fidesz hatalmának gyengítésére. Népszavazás hamissága kitűnik, és a részvétel éppenhogy Orbán malmára hajtja a vizet. Felismerjük-e- merjük-e felvállalni a bojkottra hívó szót – ez lenne a lényeg. Az összefogás lehetetlen az MSZP-vel, a „Jobbikkal” is lehetetlen, Az ellenzék szétszabdalt.

Munka, migráns, népszavazás – demokrácia, diktatúra és szőve a sötétség hálója a hatalom felől.

Tétlen várakozás épp s a befonó kerítés- csend és magány hangulata, benne a hívó-távolok hiánya, miként tétován az életjel- annak veszteglő képe, ahogy e léttel egy alapérzéshez dajkálja híveit...

Hogyan tovább és miértje is érdemes a megilletődésre - a magas kizengés így, az édesített lobogás megelégült békéjében. Megrekedt egy ország, hogy- hogy emelkedik a maga kínzó nyügei fölé, no- az a kérdés: a mindig előkerülő hogyan!

Egy demokratának nem lehet más választása, mint hogy amellett érveljen, hogy az állampolgárok menjenek el szavazni – reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán pénteken azokra az ellenzéki pártreakciókra, amelyek a kvótareferendumról történő népszavazással kapcsolatban a távolmaradásra buzdítanak.”

Igen, magam is azt hirdetem, hogy távolmaradásunkkal kell érvényteleníteni a népszavazást – eredményessége így dönthető meg. Ha szavazás jelenléttel szerez érvényességet, akkor Orbán nyert, és a magyarázat máris az ő kezében nyeri el egy érzés remekét: kultúra, keresztényiség, erős Európa és a többi... könnyedén és mégis hangsúlyosan a csillapíthatatlan magasba-törés!

Maszlag a köbön és képileg keretezve a Hős, kit Orbánnak hívnak! Mondanivalók hangulatát ismerjük, stílusát tekintve ott a mindig-múlt – látszólag sebezhetetlen. Miértjére a válasz: vastag a bőr!

Hát- lássuk most Gyurcsányt.

 

Átröpül időt

...engem nem ragad el mégsem visszhangzó laka

bár buzdít jó szava -

...még zabvassal törve a „jobbszándéku” szerencse

és a bölcs – így is balra holnapra? – (szőke)

 

Kampánykezdet...

Ez a népszavazás nem a menekültekről szól. Akkor sem, ha tudom, nagyon sokan tele vannak félelemmel. Ez a népszavazás az európai jövőnkről szól, az Európai Unióról szól, és arról szól másodsorban, hogy adunk-e felhatalmazást Orbán Viktornak, hogy folytassa azt az országdúlást, amit eddig tett. A népszavazás Orbán Viktor trójai falova, amely át akarja törni a vele szemben szerveződő – ma még talán nem eléggé erős, de remélem, hogy erős és szerveződő – ellenállás falát” – fogalmazott a volt miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc pártja népszavazási kampánynyitó rendezvényén úgy fogalmazott: Orbán Viktor Magyarország kivezetését készíti elő az álnépszavazással, amely eltereli a figyelmet az ország romló helyzetéről és felszámolná a miniszterelnökkel szemben kibontakozó ellenállást. Az ellenzéki politikus szerint, ha a referendum eredménytelen és sikertelen lesz, akkor a kormánynak távoznia kell.”

Rejtetten ugyan, de már bravúros e megfogalmazás... drámák sorát jelezi mondandója tömörsége, amire mindig sokféle felelet kínálkozik – ám bárhogy is van, és bármiféle lehetséges választ iktatunk még ide- megrendüléssel érezzük, hogy hiteles és a szenvedés valódi a lélekben is. Látjuk az erőt, érezzük a jobbítás vágyát- a noszogatás és felhívás indulatszavát, már nem naiv, de józan természetességgel, mit a sokéves nép-kapcsolat csiszolt simává s unikum jellege most... mit a pusztulás látványából szült- élni akaró és másokat buzdító akaratából...

Innét már csak egy mozdulat kell: fölállni, elindulni, fáradtan is, azok felé, akikkel szót válthatunk, csöndes-jó, egyszerű szavakat... mert: „Emberek barátja vagyok. Közöttük élek és szívem kézről kézre jár.”

 

Jelenem szennye

 

...íme itt az ember! - az űrbe néz

Keresi az Urat - valami színessel

színezni itt- miként megtöltődik

s határait keríti szegélyein serényen?

- végérvényben tenni így

leleményre -

a kínzásmód újmódi ekképp

s gyámoltalan ronccsá már elvi a kérdés

miként

már nincs mentség

és visz sodor – meg se rebben a lét

hol már a leépülés élvez

amúgy „ön-felcicomázva” rég – (szőke)

 

2016. 09. 03.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 416
Tegnapi: 378
Heti: 1 494
Havi: 6 469
Össz.: 867 304

Látogatottság növelés
Oldal: Gyurcsány és a népszavazás és Kerék-Bárczy
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »