Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

A miniszterelnök szerint új korszak köszönt be.

 

...gyújtsatok hát híres dalra

énekeljétek meg a régi dicsőséget

s egyéb fondorlatokkal játszva

méltóságos-egy valóságomat kiforgatva -- (szőke)

 

A nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében

- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron, a reformáció 500. évfordulójára szervezett jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvényén.

A kormányfő beszédében úgy fogalmazott: a jövőt magyar nyelven írják.

Nemzeti missziós parancs megkeresni és megtartani a magyar közösségeket, "a mi küldetésünk, hogy kiharcoljuk, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, magyarul tanulhassanak, magyarként élhessenek".

"Ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is" – mondta. (forrás: privátbankár.hu MTI)

...és cigánykodása, miként megjegyezte: a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett "egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika" mellett.

"Kérem ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget"

- tette hozzá Orbán Viktor.

---------------

...egy megjegyzés:

Orbán személyiségzavarának a lényege, hogy folyvást győztesnek kell magát éreznie (ami mondjuk nem véletlen egy olyan családi szocializációs háttérrel, ahol egy-időben van két darab Győző és egy darab Viktor). Ahhoz, hogy győztesnek érezhesse magát, harcolni kell, ahhoz, hogy harcolhasson, ellenség kell. Olyan ami nincs, mert az bízvást legyőzhető. Igen ám, de kinek az ellensége? Hát a mindenki által harapdált, ezer sebből vérző Magyarországé.

Ebbe a csőbe szorult bele kormányfőnk, és ebből bizony nincs kijövés, csak egyre szűkebb helyeken való átszuszakolódás.

Várhatunk még sokkal nagyobb baromságokat is!

...azt még nem tudjuk mi lesz a jövő évi választás eredménye, az azért elég világos hogy Orbán mentálisan már egészen biztosan nem sokáig lesz alkalmas kormányfőnek... jelenleg is erősen megkérdőjelezhető, hogy ebből a szempontból alkalmas-e (mert mondjuk morális- vagy szakmai szempontból már rég nem)... és tekintve mostani, egyébként egyre gyorsabban romló állapotát, itt ezen a ponton csupán pár szűk hónapról lehet szó... :)

- olvasói vélemény: "büszke vagyok rád kis királyfi" - mondta az öreg király a süsü a sárkány mesében. Többször megnézte azt Vitya gyerek s megjegyezte”

 

Szőke Emil:

ember-sors?

 

Atya-világ! Jelen mint a dögmadár

hitet öl

- némasága halál -

Bú-virágzása ötletekből köpött

hogy már

parancsszavak hidegébe csavar a csönd

ahol tüzet ragyoghat

majd a remény? – létem már itt

lázába feszíti érzelmi húrjait - ámbár

bánatain a komorság sziszeg rég

...a nagy-csodák közt

szívemből el azt vetném épp -

 

2017. 10. 02.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 39
Tegnapi: 196
Heti: 541
Havi: 5 516
Össz.: 866 351

Látogatottság növelés
Oldal: A miniszterelnök szerint új korszak köszönt be.
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »