Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

A csaláshoz már minden adott!

 

...a hit kevés hogy atya... hogy teremtő...

hogy gondviselő... hogy kik szeretik

azoknak minden a javukra... hogy

így aztán rendben a világ... (!)

 

Pálffy Ilona szombati sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva a mintegy 50 ezer tag nevében is visszautasította a vádaskodásokat. Arra, hogy miként lehet kiszűrni a csalásokat, főleg azokban a szavazókörökben, ahol nincsenek ellenzéki tagok, azt mondta, ugyanúgy, ahogy azokon a helyeken, ahol vannak.” Hát ez az, sehogy!

Ha nem tapasztaltuk volna meg már a Fidesz népszavazási és választási tisztességtelen akcióit, még el is hinném, de mert tudjuk, hogy- hogy működnek, így a feltételezés már nem is feltételezés, de tény!

...igaza van Karácsony Gergelynek, „a PM társelnöke azt mondta:

lassan orvosi esetként lehet értelmezni Orbán Viktor hatalomféltését,

és az ő érdekét szolgálja a népszavazás is.”

 

Igaza van minden tiltakozó pártnak, ha egy ilyen értelemnélküli szavazásnál előadják a csalást - és már nemcsak lehetőségét... lásd! - a személyes-adatokkal való visszaélést, akkor mi lesz majd- 2018-ban! - ha már most is adott a buszoztatás, élelmiszercsomag osztogatás- esetleg szavazó-vásárlás, átjeletkezések százasával (immár folyamatában élő), meg a több helyen való szavazás- időntúli sorban állás mellett (ahogy volt is már - ellenőrizetlenül), akár a külföldi levelek sajátkezű megírása is! Csak feltételezés Orbániában? - bizony ez gyakorlat már!

Csak figyeljétek – amiként mint valóság előttetek teljes lesz – bár a belső umbuldát akkor sem láthatja senki, ha belefeszül is! Mi a lópikula van ebben az országban... ezt hívja a Fidesz tisztességnek, ugyan már elmehetnének az anyjukba! Egyszerűen egy mocskos csaló banda, az egész korruociós orbáni politikával együtt. És- ami a legszomorúbb, ők számolnak, ők is szavaztatnak és ellenőriznek... ilyetén lőttek az egész tisztességes eljárásnak! - egy biztos, aki elmegy szavazni, az a lelkiismeretével biztos, hogy nem tud elszámolni- magafelé semmiképp!!!!

 

Hordjon szőlőfürtöt a présbe

kit jósorsa kedvel

s nyelje

az aranyért cserélt óbort

eme zsíros Kufár

még dicséretben itt

hát - halld:

nálad sem jobbat

se nagyobbat eddig

földünknek nem adott a sors

nem ad majd az égi jóság sem

hisz

Isten vagy Te az istenek között

s itt az aranykor

mi csak úgy jött

értetek már

- bár szabálytalan-szabállyal

él a nép...

így volnál így is lángokádó

és értem s másokért?

...mond akkor miért ömlik a könny

miért futnak tőlem a frázisok

- kínzó csöndbe kevert -

mond - miért fullad a könnyű szó?

...csak- mert? – (szőke)

u.i:

Orbán, a haszonelv és magánérdek-törvényeiben otthonosan mozoghat! A népre hivatkozik és annak háta mögé bújva mint általános akaratot érvényesíti a sajátját! Már semmi más nem nyerheti meg az embereket, eljárásuknak és terveiknek, csak az a feltételezés, hogy nincs harmadik lehetőség... (érti, aki érteni akarja!)

 2016. 10. 01.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 182
Tegnapi: 831
Heti: 2 579
Havi: 11 570
Össz.: 859 227

Látogatottság növelés
Oldal: A csaláshoz már minden adott!
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »